Noha az autót csak tegnap hajnalban mutatták be, máris megérkezett róla az első gyorsulási videó.

Sajnálatos módon közutakon 2020-ig biztosan nem fogjuk látni a modellt, így egyelőre be kell érnünk azzal, hogy különböző videókon mutatják be nekünk annak képességeit. A legutóbbi most épp néhány rövidebb gyorsulást szemléltet, ám a látottak alapján egyértelműen kijelenthető, hogy nem lesz majd oka panaszra a vásárlóknak.

Szinte hihetetlenül hangzik, de a második-generációs Tesla Roadster alapváltozata 1.9 másodperc alatt éri el a 96 km/órás tempót, miközben a 0-160-as sprint sem vesz igénybe 4.2 másodpercnél többet. A negyedmérföldes távot 8.9 másodperc alatt tudhatja le, a 200kWh-s akkumulátorcsomagnak köszönhetően pedig a végsebesség akár a 400 km/órát is meghaladhatja. Elon Musk szerint az új Tesla Roadster 620 mérföldes, vagyis majdnem pontosan 1000 kilométeres (997) hatótávolsággal áll majd a vásárlók rendelkezésére, akik egy négyüléses kialakítású modellt vehetnek majd kezelésbe, igaz, arra számítani kell, hogy a hátul ülők helykínálatával gondok lesznek.

A cégvezető elmondta, hogy a Roadster bemutatójával egyetlen célja volt, ami nem más, mint beverni az utolsó szöget a belsőégésű motorral szerelt autók koporsójába, ezért is tették ilyen magasra a lécet. Ha az autó sorozatgyártott változata is képes lesz mindarra, amit a sorozatgyártáshoz közeli prototípussal prezentáltak, az nagyon komolyan meghatározhatja majd a jövő teljesítményspecifikus modelljeinek fogalmát.