Az Audi egyértelműen kijelentette, hogy jövőt érintő terveikben fontos szerepet játszanak a sportos hangolású SUV-k, és bár a Q5 első generációja soha nem részesült teljes RS-kezelésben, a legfrissebb változat esetében már más lesz a helyzet, hiszen az a hírek szerint már 2018-ban piacra kerül.
Ettől függetlenül az élet rövid, és lehetnek olyanok, akik nem akarnak még egy fél évet, vagy adott esetben évet várni, hogy kezelésbe vegyék a modellt, így nekik nyújthat kiváló alternatívát az ABT, amely a jelenlegi legerősebb változat, az SQ5 továbbgondolt variánsát prezentálja az ügyfeleknek.

A műhely dolgozói először a 3 literes V6-os turbómotoron kezdték meg a munkálatokat, ami a korábbi 354 lóerős teljesítmény és 500 Nm-es nyomaték helyett már 425 lóerővel és 550 Nm-rel áll az ügyfelek rendelkezésére. Ha ezek az értékek ismerősek lennének, az nem a véletlen műve, ugyanis az ABT nemrég az Audi S5 kabriót is megdolgozta, ahol ugyanezt a motort használta.
A teljesítményt érintő módosításokon túl érkezett egy új első lökhárító, egy agresszívabb hatást keltő feketére fújt hűtőrács, egy izmosabb oldalküszöb, és bekerült az autó alá a műhely saját készítésű 20-colos felniszettje is, miközben az átdolgozott futóműnek köszönhetően valamelyest a hasmagasság is alacsonyabbra került. A legnagyobb, és talán legfeltűnőbb külsőt érintő módosításnak azonban egyértelműen a négyes kivezetésű kipufogórendszer számít, amely a nagy port kavart ál kipufógóvégek helyett érkezett meg az autóra.