Sokan kételkedtek abban, hogy a projekt megvalósítható, ám úgy tűnik sikerült az 5000 lóerős célkitűzést elérni.

Bár Dubaiban teljesen hétköznapi jelenségnek számítanak az extravagáns sportautók, a Devel standja a 2017-es Dubai Motor Show-n még így is hatalmas népszerűségnek örvend, ami persze nem a véletlen műve. Bemutatásra került ugyanis a Sixteen típusnevet viselő modell sorozatgyártáshoz közel álló tanulmányváltozata, amit az alábbi videón közelebbről is szemügyre vehettek.

Számos részletet még továbbra is titkol a gyártó, azt azonban már tudhatjuk, hogy három változatot kívánnak készíteni a modellből, melyek mindegyike erősebb lesz a jelenleg piacon lévő hiperautóknál. A belépőszintet egy 2000 lóerős V8-as motorral szerelt változat fogja jelenteni, amit vélhetően bevásárlásokhoz szán a gyártó, ugyanis adott lesz még egy 3000 lóerős, szintén V8-assal szerelt variáns is, és természetesen érkezik a szörnyeteg, az 5000 lóerős, négy-turbós, 12.3 literes V16-os egységgel felszerelt modell, amivel már különböző pályákra is kilátogathatnak majd a vásárlók.

Elméleti szinten a Devel Sixteen végsebessége akár az 500 km/órát is meghaladhatja, ám amíg ez bizonyításra nem kerül, kezeljük a hírt fenntartásokkal.

Mivel egy nem teljesen véglegesített modellről van szó, a külsőhöz hasonlóan egyszerre minimalista és futurisztikus utastér sem tündököl még végső formájában, azonban az mindenképpen meglepő, hogy milyen tekintélyes helykínálatra számíthatnak majd a vásárlók.

A sportautó mellet a Devel 60 nevű hatkerekű off-road jármű is bemutatásra került a Devel standján, ebbe egy 6.7 literes V8-as turbódízel erőforrást illesztett a gyártó, ami 720 lóerős teljesítménnyel és 1000 Nm-es nyomatékkal igyekszik felhívni magára a figyelmet. Az biztos, hogy nem ez lett a világ legszebb kreálmánya, ám ettől függetlenül a számára otthonos terepeken még meggyőző teljesítményt nyújthat.

 
 

Devel Sixteen Prototípus - Dubai