A McLaren Twitteren jelentette be, hogy december 10-én leleplezik a belső körökben csak P15 kódnéven emlegetett modellt, mely az Ultimate Series legújabb tagja lesz.

Nem másnak, mint a háromüléses BP23-nak ágyaznak meg vele, ugyanis ez fogja követni a sorban az Ultimate Series palettán. A BP23 az F1 szellemi örököse, a világ első Hyper-GT-jeként kerül majd be az autóipar történelemkönyvébe. Rossz hír a tehetős és lelkes érdeklődőknek, hogy mindkét típus előre elkelt, így már csak gyönyörködni és vágyakozni lehet, mert erősen korlátozott darabszámban gyártják őket.

 

Az Ultimate Series a Super Series felett található a kínálatban, különleges figyelmet fordítanak a modellekre. Korábban a P1 és a P1 GTR kezdte meg az US vonalat. A P15 kétüléses lesz, a dizájnt „brutálisként” jellemezte a McLaren, a legtisztább kifejeződése lesz a cég filozófiájának, miszerint „a forma követi a funkciót”.

Úgy tudni, a P1-gyel ellentétben letesznek a hibrid hajtásról, marad a jól bevált 4 literes, V8-as turbómotor izmosabb változata nagyobb teljesítménnyel, mint a 720S Super Seriesben. A karosszéria és a hajtáslánc elemei a Monocage II nevű „karbonkád” köré fognak épülni a szerkezetben.

További részleteket, ahogy az autó pontos nevét is, még az év vége előtt fednek fel. Egy képet azért kaptunk előzetes gyanánt, ami a középen kivezetett kipufogóvégeket és az alattuk lévő „csirkehálót” leplezi le.

 

 

McLaren Track-Focused Car Teaser