Immár azt is tudhatjuk, mennyit fogyaszt majd a legújabb változat.

A BMW i8 Roadster jó eséllyel még ebben a hónapban, a Los Angeles-i Auto Show-n bemutatkozik a közönség előtt, így nem véletlen, hogy a gyártó marketingrészlege is magasabb fokozatba kapcsolt.

A most közzétett klip persze túl sokat nem mutat meg az autóból, ám annyival már mindenképpen okosabbak lettünk, hogy tudjuk, a roadster elektromosan behúzható vászontetőt és egy kisméretű hátsó ablakot kap. Maga a felvétel innentől kezdve használható információkat nem igazán tartogat, ám az utolsó képkockákon az apróbetűs résznél már feltűnnek a fogyasztási értékek, így ismertté vált, hogy a száz kilométeres kombinált üzemanyagfogyasztás a villanymotorok támogatásával 2.1 liter lett, miközben a károsanyag-kibocsátás 48 g/km-ben lett rögzítve. Ezek egyébként némileg magasabb értékek, mint amivel a kupénál találkozhatunk, hiszen a fix tetővel ellátott modellt 2 literes átlagfogyasztással és 44 g/km-es károsanyag-kibocsátással hirdeti a gyártó.

A BMW túl sok információt nem árult el a modellről, ám úgy tudni, az egy megnövelt kapacitású, vélhetően 14 kWh-s lítium-ion akkumulátorral kerül bemutatásra, amely a tisztán elektromos üzemmódban megtehető távot a kupé által nyújtott 24 kilométernél magasabbra teheti. Az akkumulátor mellett egy továbbfejlesztett, 420 lóerő leadására képes hajtáslánc is érkezhet, ám hamarosan megtudjuk, pontosan mi a helyzet.

 
 

2018 BMW i8 Roadster teaser