Sajnálatos módon maga a Renault nem gondolkodik egy ilyen tanulmány elkészítésében és megépítésében, ám megtette ezt helyettük a jól ismert Wojciech Jurkowski grafikus, aki egy figyelemreméltó, ám egyértelműen a távoli jövőt bemutató alkotást prezentált. Véleménye szerint a Subtil tökéletes társa lehetne a békére és magányra vágyó embereknek, és azoknak is, akik inkább aktívabb kikapcsolódásra, mondjuk kirándulásra vagy sportolásra vágynak.

A vázlatokat megnézve látható, hogy a Subtil automatikusan alakítaná magát SUV-ból platós modellé, mindezt pedig többféleképpen is képes lenne megtenni, hiszen a négyüléses, normál méretű rakteret nyújtó, a kétüléses, ám már tekintélye méretű rakteret nyújtó, és a szintén kétüléses, sporteszközök szállítására specializált változat is elérhető lenne. A mai és a jövő trendjeinek megfelelően az autó önvezető üzemmóddal is rendelkezik, így az utastér igény esetén akár hálószobává is átalakítható.

A tervező szerint az utastér gyakorlatilag szabadon alakítható, a 360-fokos kamerarendszernek köszönhetően pedig az utasok egy VR szemüveg segítségével a körülöttük lévő tájat is remekül feltérképezhetik. A kerekek belsejében elhelyezett négy villanymotorral hajtott Subtil egy igen érdekes koncepció, melynek néhány eleme - például a kamerarendszer - nem is tűnik annyira elrugaszkodottnak, ám ennek ellenére még nem valószínű, hogy a Renault vagy bármely más gyártó meglátná benne a gyártáshoz szükséges potenciált.

Forrás: Behance / Wojciech Jukowski

 

Galéria: Renault Subtile Concept