Végül úgy döntöttek, nem ez a megfelelő pillanat a modell piacra dobásához.

A BMW és a Mclaren korábban nagy dolgokat vitt véghez együtt, elég csak az ikonikussá váló McLaren F1-re gondolni, így nem csoda, hogy az újabb együttműködésről szóló pletykák már évek óta a köztudatban keringenek.

Az Automobile Magazine szerint a két vállalat nagyon közel állt ehhez, hiszen az idei év kezdetén egy közös projekt kivitelezésébe kezdtek, ami aztán végül kudarcba fulladt. A részletek egyelőre még nem igazán ismertek, ám a lap szerint a németek át szerették volna alakítani a következő-generációs McLaren Super Series-t, hogy egy csúcskategóriás modellt kreáljanak belőle.

Az átalakítás részeként az autó egyedi karosszériát, áttervezett utasteret, továbbfejlesztett hibrid hajtásláncot és egyedi hengerfejekkel operáló V8-as motort kapott volna. A jelentés szerint a BMW M-részlegének vezetője, Frank van Meel „a nyár folyamán több időt töltött Wokingban, mint Münchenben”, ám ennek ellenére a tervek nem álltak össze.

Bár hivatalosan még semmi sem került megerősítésre, egy BMW vezető a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az autó „egy remek példány lehetett volna, ám arra a következtetésre jutottunk, hogy ebbe a rohanó világba nem igazán illik bele az, amit megálmodtunk.” Ez persze nem jelenti azt, hogy a BMW teljes mértékben dobta volna a terveket, hiszen a hírek szerint saját autó kifejlesztésébe kezdtek, amelynek hajtáslánca már fejlettebb szintű hibrid rendszert foglal majd magában.

Függetlenül attól, hogy a BMW-McLaren összefogás most meghiúsult, a német gyártó továbbra is együtt dolgozik a Jaguar Land Roverrel egy új V8-as motor kifejlesztésén. A Project Jennifer név alatt futó munkálat végterméke a Range Rover modellekben kaphat majd helyet, és ha a jelenleg rendelkezésre álló információknak hinni lehet, egy ikerturbós, 4.4 literes V8-as egységről van szó, amely 640 lóerős teljesítménnyel és 799 Nm-es nyomatékkal kerül majd bemutatásra.

 

2018 McLaren 720S