A Lamborghini SUV-ja a mostoha terepviszonyok előtt sem kíván behódolni.

Az olasz autógyártó tovább folytatja első SUV-ja köré épülő figyelemfelkeltő kampányát, melynek legújabb eleme egy videó lett, amin azt láthatjuk, hogy a sivatagban is otthon érzi magát az Urus.

A rövid, ám annál tartalmasabb videónak köszönhetően minden eddiginél többet láthatunk az autóból, amelynek ezúttal már az utasterébe is bepillanthatunk. Fény derült többek között arra is, hogy milyen vezetési módokra számíthatunk, hiszen a Strada, Sport, Corsa, Terra, Neve és Sabbia elnevezésekkel is találkozhatunk. Az első két vezetési módnak normál közúti használat során és dinamikusabb vezetéskor vehetik majd hasznát a vásárlók, míg a harmadik előnyei különböző pályanapokon jöhetnek majd elő leginkább.

Nem szabad azonban szó nélkül elmenni a továbbiak mellett sem, hiszen a Terra, Neve és Sabbia vezetési módok azok, amik alapjaiban meghatározzák a modell SUV-képességeit. A Terra kifejezetten hasznos lehet majd, ha földutakon kell barangolni, míg a Neve a havas útviszonyok melletti vezetést teszi biztonságosabbá és élvezhetőbbé. A Sabbia, ahogyan az az alábbi felvételből is kiderül, olaszul homokot jelent, így viszonylag jól behatárolható, hogy milyen körülmények között használják majd a vásárlók. Mivel az Urus lett az első olyan Lamborghini, amely hasonló körülmények között is tesztelésre került, vélhetően senkinek sem kell majd aggódnia a homokszem miatti gyakori szűrőcserék és a forgó alkatrészek meghibásodása miatt.

Bár a teaser videó különösebb utalást nem tesz rá, erős a gyanúnk, hogy a modell bemutatójára legkésőbb néhány héten belül sor kerül.

Hírek a Lamborghini háza tájáról:

Forrás: Lamborghini