2013-ban egyszer már mindenki szemügyre vehette Dubaiban az 5000 lóerősnek mondott erőforrással szerelt Devel Sixteen nevet viselő modellt, ám akkor még csak egy működésképtelen példány került kiállításra, azzal a megjegyzéssel, hogy a sportautó adott esetben a 482 km/órás végsebességet is elérhetné.

Azóta eltelt négy év, a projektet pedig szinte mindenki kudarcként könyvelte el. Úgy tűnik azonban, hogy ez nagy hiba volt a sajtó részéről, ugyanis a modell mögött álló vállalat bejelentkezett, és közölték, november 14-én bemutatásra kerül a Devel Sixteen prototípusa, amelynek négy turbófeltöltővel szerelt V16-os erőforrása valahol 5000 lóerő körül teljesíthet majd.

A vállalat azt is bejelentette, hogy partneri megállapodást kötöttek az olasz Manifattura Automobili Torino gyártóval, amely többek között a Jim Glickenhaus nevéhez fűződő SCG 003 és az új Apollo Intenza Emozione elkészítéséből is kivette a részét.

 

A hivatalos közlemény szerint a Devel Sixteen egy hétköznapok során is kiválóan használható autó lesz, az 5000 lóerő körüli teljesítmény viszont arra is képessé teheti, hogy a 498 km/órás végsebességet célba vegye. Az 5000 lóerő egyébként tíz átlagos sportautó teljesítményével ér fel, de a McLaren P1 ereje után is tehetnénk egy 5-ös szorzót.

A 12.3 literes, négy turbófeltöltővel megtámogatott V16-os motor a Steve Morris Engines michigani műhelyében készül, felépítését tekintve pedig leginkább gyorsulási versenyeken vehetik majd nagy hasznát. A műhely mindenesetre közzétett egy videót is, amin azt láthatjuk, hogy az egység teljesítménye a 4000 lóerőt már eléri, tehát könnyen lehet, hogy a bűvös 5000-es határt is sikerül majd prezentálni.

 

Galéria: Devel Sixteen