A kérdés egyébként teljesen jogos, főleg annak fényében, hogy az elmúlt években igencsak megnőtt az adott esetben több tonnát nyomó SUV-k száma az utakon, amiknek köszönhetően a Smart eleve nem túl nagy modelljei szint láthatatlan szereplővé válnak a mezőnyben.

Ez persze még nem jelenti azt, hogy egy esetleges ütközésnél rögtön a lehető legrosszabb forgatókönyvre kellene gondolnunk, hiszen, mint azt az Euro NCAP töréstesztje is bizonyítja, a Daimler meglehetősen jó munkát végzett a Smart fortwo Electric Drive fejlesztésekor. A vállalat mindig is igyekezett kihangsúlyozni, hogy apró méretük ellenére biztonságos autókról van szó, hiszen enélkül egy példányt sem tudnának belőlük értékesíteni.

A kulcs, mint mindig, a fortwo Electric Drive esetében is a Tridion biztonsági cella jelenléte, amely a vezető és utasa védelme érdekében egy esetleges ütközés bekövetkeztekor proaktív működésbe lép, megelőzi a deformációt és épségben tartja az utastérben lévőket. A Smart persze ebben is meglátta a lehetőséget, és a Tridiont egyfajta stíluselemként is használja, hiszen a keret különböző színűre festhető, így az ügyfelek a kiemelt biztonsági cella láttán meggyőződnek arról, hogy a gyártó nagy figyelmet fordított az adott modell biztonságossá tételére.

Nem szabad azonban megfeledkezni arról a tényről sem, hogy a kis méret miatt a gyűrődőzónáról gyakorlatilag le kell mondanunk, hiszen bár a Tridion előtt elhelyeztek egyet, az csak minimális képességekkel rendelkezik, és annak ellenére, hogy a biztonsági cella végig megőrzi az alakját, az autóban ülők alaposan megérzik az ütközés erejét.

Az Euro NCAP ettől függetlenül már a 2014-es teszten is jó véleménnyel volt az autóról, az alábbi videó alapján pedig úgy tűnik, az elektromos változatot választóknak érdemes aggódniuk.