Az orosz székhelyű, főleg átalakításokkal foglalkozó TopCar közzétett néhány renderképet a hamarosan érkező modellről, amelynek fejlesztését nyolc hónappal ezelőtt kezdte meg az olasz gyártó. A képek alapján az autó a TopCar Design egyik különleges ügyfele számára készült, akinek külön kérése volt, hogy a Zonda karbon karosszériája kék árnyalatban pompázzon.
Az ügyfél azonban a saját maga ízlésvilágát is személtette az autó megrendelésekor, és a hagyományos olasz zászló színein kívül az arany kiegészítőelemek is megjelennek rajta, amik nem mellékesen tökéletesen passzolnak az ugyanilyen árnyalatban tündöklő felnikhez. Egy ilyen autó elkészítésénél azonban a külső mellett az utastérre is illik kiemelt figyelmet fordítani, ezt pedig meg is tette a műhely, hiszen a karbon- és faberakásokkal kiegészített kék-fehér kárpitozás kifejezetten jó összhatást kelt.
A technikai részletekkel kapcsolatban egyelőre nem ejtett szót a vállalat, ám aligha tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy a 7.3 literes V12-es AMG erőforrás akárcsak a Zonda Cinque esetében, itt is biztosítani tudja majd a 678 lóerős teljesítményt tulajdonosának, akinek jövő évig kell várnia a kiszállításra.
Forrás: TopCar Design