A Volkswagen idén nyáron mutatta be az új-generációs Polót, aminek jelen pillanatban a 197 lóerős GTI kivitel a legerősebb változata. A gyár vezetői azonban nem zárták ki a lehetőségét annak sem, hogy egy még erősebb, Polo R változatot is elkészítsenek belőle, ám, hogy erre mikor kerül sor, azt per pillanat senki sem tudja.

A német autógyártó 2014-ben mutatott be utoljára összkerékhajtású Polo R prototípust, akkor az autó még az előző-generációs modell alapjaira épült, és valahol 250 lóerő körül tudott. Azóta eltelt néhány év, ám az Autocar jelentése szerint nem kerültünk közelebb a sorozatgyártáshoz, ugyanis belsős források szerint az érintett részlegek még mindig arra a bizonyos zöld jelzésre várnak.

Pontosan nem tudni, hogy milyen tényezők hátráltatják a döntés meghozatalát, de minden bizonnyal felmerül az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy a modell a Golf GTI, de akár még a Golf R értékesítési számaira is hatással lehetne, amit nyilvánvalóan senki nem szeretne. Szintén nem mellékes az sem, hogy a Volkswagen már nem szerepel a WRC-ben, így egy esetlegesen elkészülő Polo R-t már nem tudnának egy raliszörnyeteghez kötni.

Nem kizárt az sem, hogy a rendelkezésre álló forrásokat teljes mértékben a T-Roc R fejlesztésére csoportosította át a gyártó, hiszen az SUV-k iránti kereslet továbbra is megállíthatatlanul nő, a teljesítményspecifikus variáns pedig azon túl, hogy az értékesítési számokra is jó hatással lehetne, az alapmodellre is felhívhatná a figyelmet.

Forrás: Autocar

 

Galéria: 2018 Volkswagen Polo