Ezúttal leginkább a megjelenésre koncentrált a gyártó.

Valószínűleg nem épp a Mini az a márka, amely kapcsán elsőként jut az ember eszébe a SEMA, ám ettől függetlenül a brit autógyártó még büszkén vesz részt az eseményen, és teheti ezt joggal, hiszen érdekes látványvilág tárul majd azok szeme elé, akik kilátogatnak a standjukra.

A fő látványosság egyértelműen az a Mini Cooper S Ice Blue Edition lesz, amely egy 2013 óta nem látott színt hoz vissza a kínálatba. A különleges kiadás a hagyományos Cooper és Cooper S változatoknál is elérhető, ám csak utóbbi az, amely a narancsszínű kiegészítőket is megkapja, amiknek köszönhetően a Ford GT-kre jellemző Gulf-fényezés is sokaknak eszébe juthat.

Mini Cooper S Ice Blue Edition

Ezen túlmenően is akad néhány különbség a két modell között, hiszen míg a Cooper Ice Blue Edition fehér színű tetőt, visszapillantó-borítást és versenycsíkokat kapott, addig a Cooper S feketére fújt felnikkel, tetővel, díszítőelemekkel és narancsszínű csíkozással valamint visszapillantóházzal került bemutatásra.

A Blue Edition mellett a Mini a John Cooper Works tuningcsomagot is kiterjesztette, az ugyanis a keménytetős és a kabrió változat mellett már a Clubman és Countryman változatoknál is elérhető. Azok, akik igényt tartanak rá, 189-ről 208 lóerőre növelhetik modelljeik teljesítményét, miközben olyan extrákat is megkaphatnak, mint az átprogramozott motorvezérlő egység, vagy a szabadabb áramlást lehetővé tévő kipufogórendszer, amelynek Sport és Sport+ módjai között 1.950 dolláros felár ellenében Bluetooth kapcsolaton keresztül váltogathatnak a vásárlók.

Forrás: Mini

 

Mini John Cooper Works tuningcsomag