Az idei SEMA kiállítás egyik legérdekesebb sportautó tanulmánya kétség kívül a német tuningműhely Porsche 911 Turbo alapokra épített Gemballa GT Concept modellje lett, amelynek teljesítményét 540-ről 828 lóerőre emelték. Annak érdekében, hogy ez a teljesítménynövekedés elérhető legyen, szinte minden kicseréltek az autóban, hiszen többek között új szívócsonkot, hengerfejeket, szelepeket, légszűrőket, turbófeltöltőket és kipufogórendszert alkalmaztak.
A Gemballa egy komplett aerodinamikai csomaggal is ellátta az autót, ami új első lökhárítót, splittert, oldalszoknyát, kiszélesített kerékívet, hátsó lökhárítót, diffúzort, hátsó szárnyat és motortér-borítást foglal magában – természetesen nagyrészt karbonváltozatban.
A széleskörű átalakításnak köszönhetően a Gemballa GT Concept mindössze 2.4 másodperc alatt teljesíti a százas sprintet, a gázpedál felengedése nélkül pedig akár 354 km/órás sebességgel is száguldozhatnak vele a szerencsések. A nagy tempóról persze lassítani is tudni kell, erről a 21 colos felnik mögött megbúvó elől 380, hátul pedig 360 mm átmérőjű féktárcsák gondoskodnak.
Bár a modell neve mellett ott szerepel a tanulmány szó, a Gemballa a GTR 8xx Evo-R BiTurbo program keretében a módosításokat elérhetővé teszi a vásárlóknak, akiknek borsos árat kell majd fizetniük, ha ilyen megjelenésre és ekkora teljesítményre vágynak. Az aerodinamikai csomag ára 25.450 euró, a felniszett 7.150 euróba fáj, a motorfrissítés 49.800 euró, az opcionálisan elérhető karbon légszűrő szett pedig 3.880 euróba kerül, vagyis máris 100 ezer euró környékén járunk, amihez még az alapmodell közel 140 ezer dolláros árát sem árt hozzászámolni.
Forrás: Gemballa
