Az FXX-K alapja a LaFerrari, és elég sokat elárul az új Evóról az, hogy csúcssebességnél 830 kilónyi leszorítóerőt generál: ez 23 százalékkal haladja meg az FXX-K értékét, továbbá 75 százalékkal több, mint a közúti LaFerrari esetében. 200 km/h-s sebességnél már 640 kilogramm szorítja a talajhoz az FXX-K Evót. Átdolgozták a kocsi első és hátsó lökhárítóját, változott a légáramlás a karosszéria mentén: csak az további 10 százalékot jelentett a leszorítóerő tekintetében, hogy légbeömlőket alakítottak ki az első kerekek előtt, valamint légterelő lapkákat helyeztek el a lökhárító sarkaiban.
Az első fékhűtést is átdolgozták, a padlólemezen generált légörvények által újabb 30 százalékkal fokozták a leszorítóerőt az FXX-K-hoz képest. Hátra felkerült egy fix szárny, amit úgy terveztek, hogy szimbiózisban dolgozzon az aktív spoilerrel. Az aktív spoiler szoftverét áthangolták, hogy maximálisan összhangban legyen az elem a felső légterelővel. A fix légterelőt egy cápauszonyszerű idom köti össze a tetővel.

Az utastérbe módosított kormánykerék kerül, valamivel nagyobb lett az infotainment kijelzője, ami a telemetriát is tartalmazza. Az áthangolt és módosított felfüggesztések szintén kiveszik a részüket a nagyobb leszorítóerőből.
A versenyzésre nyitott vevők két módon juthatnak a modellhez: a sima FXX-K-hoz veszik meg az Evo csomagot, vagy megvásárolják a szigorúan korlátozott darabszámban készülő FXX-K Evót. A négykerekűt kizárólag pályahasználatra tervezték és szánják.
Az autót Mugellóban leplezték le a Finali Mondiali keretében, 5000 kilométert abszolváltak vele a fejlesztés során, majd 15 ezer kilométert pakoltak a technikába a megbízhatósági teszteken. Az Evo indulni fog a Finali Mondialiban és az XX Programban is a 2018/19-es szezon során.