Mivel a James Bond filmektől egyáltalán nem idegen a brit gyártó modelljeinek jelenléte, akár még sor is kerülhetne a sportautó megépítésére.

Mióta Daniel Craig alakítja a sorozatban James Bondot, minden egyes részben feltűnt egy Jaguar, hiszen míg az XJ8 a Casino Royale-ban mutatta meg magát, addig az XJ12 a Quantum csendjében, az XJ a Skyfallban, a C-X75 pedig a Fantom visszatérben játszott kisebb-nagyobb szerepet, tehát egyáltalán nem elképzelhetetlen az, hogy a következő epizódban egy újabb modell is feltűnjön.

Annak persze meglehetősen kicsi az esélye, hogy az alábbi képeken látható tanulmányra esik a stúdió választása, ám ettől még mindenképpen érdemes szót ejteni William Baude alkotásáról, amelyből rögtön két változat, egy pályaspecifikus és egy közúti variáns is készült.

Jaguar Hypercar

Ahogyan az jól látható, a közutakra szánt modellen egy aktív hátsó szárny került elhelyezésre, míg a versenypályákat megcélzó változat fixen rögzített szárnnyal, versenygumikkal és egy mindezzel tökéletesen azonosuló fényezéssel került elkészítésre. Külön érdekes a hátsó lámpák grafikája, ami a Jaguar modelleknél jelenleg használt megoldás jövőbeni megfelelője is lehet.

Noha egy valóban látványos és érdekes hiperautó elevenedik meg előttünk digitális formában, sajnos nem sok esély mutatkozik arra, hogy a Jaguar komolyan elgondolkodjon a projekten, pedig, ha így tenne, azzal biztosan sokak figyelmét felkeltené.

Forrás: Behance / William Baude

 

Jaguar Hypercar - William Baude