Bár a német gyártó nem készít R-változatot a modellből, az ABT gondoskodott róla, hogy legyen alternatívája az ügyfeleknek.

280 lóerős teljesítményével és összkerékhajtásával a 2-literes TSI motorral szerelt Arteon gyári állapotában is meglehetősen sokat nyújt a vásárlóknak, ám az ABT szerette volna mindezt feljebb tornázni, amit egy „legendásan jó motorvezérlő egységgel” sikerült is elérniük.

A csomag telepítése után a benzinmotor további 56 lóerővel gazdagodott, ám a jó dolgok itt még nem érnek véget, hiszen változott a nyomaték mértéke is, amely 350 Nm-ről 420 Nm-re nőtt. Sajnálatos módon az ABT nem arról híres, hogy a pontos gyorsulási értékeket is közzéteszi, így ezt az Arteon esetében sem tudhatjuk, ám az átalakított modell jó eséllyel jobbat tud, mint a szériaváltozat, amely 5.2 másodperc alatt van százon. A végsebesség vélhetően nem változott, ami azt jelenti, hogy a korlátozó elektronika 250 km/óránál lép működésbe.

A teljesítményt befolyásoló módosításokon túl más területeket is érintett az ABT, hiszen a sportos hatás érdekében az autó hasmagasságát alacsonyabbra helyezték és felkerültek rá az új, 19-colos könnyűfém felnik is, amiken a közelgő évszakra készülve immár 245/40 R19-es téli gumikat találhatnak a vásárlók. Azok, akik a vezetési élményből hajlandóak valamennyit feláldozni, 20, illetve 21-colos felnikkel is kérhetik az Arteont.

Mivel az Arteon egyik leggyengébb pontja az erős Passat hasonlat miatt az utastér lett, örömmel megnéztük volna, hogy odabent mit művelt a német műhely, ám ezzel kapcsolatban egy sornyi információt sem közöltek, így az sem kizárt, hogy ez a terület ezúttal érintetlen maradt.

 

ABT Volkswagen Arteon