Különböző módszerekkel csökkenti az FCA a legyártott Alfa Romeo és Maserati modellek számát, ugyanis azok értékesítési száma erősen visszaesett a kínai piacon.

A kínai kormány nemrég új importszabályokat vezetett be, amelyek alapvetően meghatározzák egy autógyártó kapcsolatát a helyi kereskedőkkel, ugyanis mostantól tilos a gyártóknak a kereskedésekben tárolniuk készleteiket. Mivel részben ennek köszönhetően az utóbbi időszakban a vártnál jóval kevesebb modellt értékesítettek, az FCA úgy döntött, hogy bizonyos típusok esetében korlátozza a gyártást.

A FIM és FIOM szakszervezetek szerint a gyártó október és november között két hétre leállítja a Maserati Levante SUV gyártását a torinói üzemben, de érintett lett az Alfa Romeo Stelvio és Giulia is, esetükben a műszakonkénti 300-as modellszámot 265-re csökkenti a gyártó. A lépésnek voltak már előjelei, szeptember közepe óta ugyanis utóbbi típusoknál négy pénteki napon is üzemen kívül voltak az érintett gyártósorok.

Az FCA egyelőre nem kommentálta az értesüléseket, a számokból azonban látszik, hogy mindenképpen lépniük kell, hiszen a JATO Dynamics adataiból egyértelműen kivehető, hogy míg júniusban 1006, júliusban pedig 2666 Stelviót szállítottak ki a kínai kereskedésekbe, addig augusztusban már csak 227-et, ami drasztikus visszaesésnek számít. A Maserati Levante esetében is hasonló trend figyelhető meg, a június-júliusban regisztrált 800-as kiszállítási szám 350 körülire csökkent.

Az Alfa Romeo a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 130-140 ezer modellt értékesíthet idén, ami bár elmarad a 170 ezres tervektől, szomorkodásra semmi okuk nincs, mondta Felipe Munoz, a JATO globális autóipari elemzője, aki szerint a gyártó egy kicsit magasra helyezte a lécet az idei célok meghatározásakor.

Az értékesítési számok hanyatlása egyébként a Fiat 500X és Jeep Rengade modelleknél is megfigyelhető, igaz, náluk elsősorban az új piaci szereplők megjelenése okozza a problémákat. A gyártást esetükben is csökkentik, ott az alkalmazottakat küldi ideiglenes szabadságra a gyártó.

Forrás: Automotive News Europe