Azt már tudni, hogy december 4-én mutatják be a világ első Super SUV-ját - maga a Lamborghini sorolta be így a modellt, röviden SSUV-ként titulálva azt. Egyre több kémfotó és videó látott napvilágot a kocsiról, és az sem titok, hogy egy teljesen új gyárat húzott fel a márka Sant’ Agata Bolognesében, hogy eleget tudjanak tenni a kapacitásbővítésnek.

Még idén debütál az Urus:

A létesítmény immár kétszer akkora, egészen pontosan 160 ezer négyzetméteren terül el, évente 7000 járművet fognak gyártani– ezen a téren szintén kétszeres szorzóról beszélhetünk. Felállítottak egy új, 4.0-ás technológiai szintet képviselő szerelősort az Urus „kedvéért”, egy új fényezőüzemet, ami mindegyik modellt képes befogadni, és egy új irodaépületet a legmagasabb LEED tanúsítvánnyal. Ezzel nem ért véget a beruházás: egy új tesztpályát is felavattak, így 13 féle felületen tudja bizonyítani képességeit az Urus.

A bővítésben több mint 600 vállalkozás volt érintett, 3600 külsős munkatárs vett részt a projektben. A beruházás rekordidő, mindössze 18 hónap alatt ment végbe – közben a gyár teljes kapacitással üzemelt, 2016-ban új rekordot állítottak fel az értékesítésben.

Ez pedig itt az Urus csupasz szerkezete, amint megérkezik a szerelősoron:

Galéria: Lamborghini Urus gyártás teaser