Az elektromos autók térnyerésének köszönhetően egyre nagyobb mennyiségű akkumulátorra van szüksége az autóiparnak, ezért senki ne lepődjön meg, ha az LG Chem után más vállalatok is megjelennek az európai piacon.

A Reuters értesülései szerint a dél-koreai vállalat Lengyelországban, Wrocław közelében építi fel a gyárat, a beruházás összértéke pedig az 1.63 milliárd dollárt is meghaladhatja. Az LG Chem által kiadott közlemény szerint a létesítmény évi 100 ezer elektromos autó számára elegendő akkumulátorcsomagot tud előállítani évente, kizárólagos partnerségről pedig szó sincs, terveik szerint több nagy autóügyártót is kiszolgálnak majd.

„A vállalat azért döntött Lengyelország mellett, mert úgy gondoltuk, ez a legversenyképesebb helyszín ahhoz, hogy ki tudjuk szolgálni az európai és a globális autógyártók igényeit”, nyilatkozta Chang-Beom Kang, az LG Chem alelnöke.

A létesítmény megnyitása után a lítium és egyéb nyersanyagok egyenesen Ázsiából érkeznek majd, ám ez csak ideiglenes megoldás, ugyanis az LG Chem azt szeretné, ha az összetevőket a későbbiek során már lengyel beszállítóktól kapnák.

Noha átadásakor Európa legnagyobb akkumulátorgyára lesz a Lengyelországban épülő üzem, a Tesla óriásgyárához viszonyítva csak „kisvállalati szintű” lesz, ugyanis a Reuters becslése szerint kapacitása mindössze tizede lesz a kaliforniai vállalat létesítményének.

*A borítóképen a Tesla óriásgyárának látványterve látható.