Noha a gyártósorokat nem igazán hagyta még el ilyen fényezéssel Lamborghini modell, ez nem jelenti azt, hogy vásárlás után az ügyfelek ne alakítgathatnák kedvükre saját tulajdonukat, és ezt meg is teszik, hol visszafogott, hol pedig kevésbé visszafogott stílusban.

Jelen esetben inkább utóbbiról van szó, hiszen a rózsaszín fényezés eleve különccé teszi az Aventadort, az pedig, hogy egy komplett Liberty Walk által készített wide-body kit is helyet kapott rajta, egyenesen az élmezőnybe repíti. Az összkép teljességéről a Forgiato műhelyében készült aranyfényű polírozott felnik gondoskodnak, amiken Pirelli abroncsok gurulnak. Érdemes még megemlíteni vele kapcsolatban a törtfehér utasteret és a díszítésként szolgáló strasszokat is, amik azért nem mindennap látott kiegészítők az utakon.

Lamborghini Aventador - Forgiato

A jelenlegi modell bár kirívó fényezést és matricákat kapott, egy fokkal mégis ízlésesebben néz ki, mint a nemrég az Egyesült Arab Emirátusokban eladásra kínált változat, amely élénkebb rózsaszínű festéssel és hozzá passzoló szintén rózsaszín felnikkel várta, hogy valaki kifizesse érte a 325 ezer dolláros, vagyis valamivel több mint 84 millió forintos árat.

 

Galéria: Lamborghini Aventador - Forgiato