A Verde Bronte fantázianevet viselő egyedi fényezéssel ellátott Centenario kívül-belül kontrasztos, aranyozott karbonkiegészítőket kapott, amiket a tetőnél, a motorháztetőnél, a külső visszapillantóknál, a hátsó szárnynál, az alsó karosszériaelemeknél és a kerekeknél is megfigyelhetünk. A munkát természetesen, mint mindig, most is a gyártó egyedi igényeket teljesítő Ad Personam részlege végezte.

A külső mellett az utastérre is nagy hangsúlyt fektettek a tervezők, ahol a fekete Alcantara borítás és a kontrasztos Verde Bronte árnyalatba öltözött kiegészítőelemek uralják a teret. A sportautóval és annak megjelenésével kapcsolatban mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy azt már korábban kiszállították hongkongi tulajdonosának, aki most csak kölcsönadja azt az új kereskedés megnyitójának alkalmából.

Lamborghini Centenario Hong Kong

A megnyitóünnepség végén aztán visszaülhet méregdrága szerzeményébe, és kihasználhatja annak V12-es szívómotorja által biztosított 770 lóerős teljesítményét és 690 Nm-es nyomatékát. Az erőforrásnak és a fejlett aerodinamikai elemeknek köszönhetően a Centenario 2.8 másodperc alatt van százon, vagyis 0.1 másodperccel gyorsabb, mint az Aventador S.

 

Galéria: Lamborghini Centenario Hongkong