A kabriókat bemutató autógyártók az esetek többségében igyekeznek kihasználni a nyári időszak előnyeit, és akkor leleplezni új modelljeiket, hiszen a jó idő és a hangulat hevében így számos megrendelést bezsebelhetnek, még akkor is, ha a kiszállítás egy-egy típus esetében csak a következő évben kezdődhet meg.
Az Aston Martin azonban máshogy gondolkozott, és ma, erősen az őszbe hajolva mutatta be legújabb nyitott tetős modelljét, amely a DB11 Volante nevet viseli. Mindez persze könnyen elképzelhető, hogy nem véletlenül alakult így, de erre a későbbiek folyamán még külön kitérünk.


Az értékesítés kezdetekor még csak és kizárólag a Mercedes-AMG-től kölcsönzött 4-literes, V8-as biturbó egységgel szerelt változat áll rendelkezésre, ami akárcsak a kupé esetében, úgy itt is 503 lóerős teljesítményt és 675 Nm-es nyomatékot prezentál. A 8-fokozatú automataváltó a hátsó kerekekre juttatja az erőt, a részlegesen önzáró differenciálmű az úttartást javítja, az autó pedig 4.1 másodperc alatt gyorsul százra, miközben a végsebessége 300 km/h-ban lett meghatározva. Mindez azt jelenti, hogy a kabrió változat egy tizeddel elmarad a kupé által futott 0-100-as időtől.
"A DB11 új platformjának és karosszériaszerkezetének köszönhetően a Volante 26 kilogrammal lett könnyebb az elődnél, miközben a szerkezet is 5%-kal merevebb lett, tehát komoly előrelépést sikerült felmutatni", közölte Max Szwaj, az Aston Martin technikai részlegének vezetője.

A Volante egyébiránt ugyanazt a designt képviseli, mint a DB11 kupé, kivéve persze, hogy utóbbi merev tető helyett már egy nyitható és zárható egységet kapott. És akkor itt el is érkeztünk az őszi bemutató létjogosultságához, ugyanis a gyártó ennek kapcsán leginkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy a modell tetőszerkezete mindössze 14 másodperc alatt lenyitható és 16 másodperc alatt zárható, vagyis akkor sem kell pánikba esni, ha az idő hirtelen rosszra fordulna.
A tetőt lenyitva egyébként remek összkép tárul a nézelődők szeme elé, ugyanis a tervezők ezúttal arra is ügyeltek, hogy az ülések háttámlájának felső része is megkapja a középkonzol díszítését, ami az fotókat elnézve kifejezetten jó döntés volt. Ide egyébként az ügyfelek öt különböző borítást is választhatnak, melyek között két szénszálas változat is helyet kapott.

A Volante a várakozásoknak megfelelően felsőkategóriás anyaghasználattal és luxus kiegészítőelemekkel várja a vásárlókat. A teljes bőrkárpit, a fűthető ülés és a 8-colos kijelzőn keresztül vezérelhető navigációval kiegészített infotainment rendszer az alapfelszereltség részét képezi, míg némi felár ellenében olyan finomságok is kérhetők, mint az ülésszellőztetés vagy a 13 hangszóróbál álló Bang & Olufsen hangrendszer. Külön érdekesség, hogy az Aston Martin Volante modellek történetében először a hátsó ülés már ISOFIX csatlakoztatási pontokkal is rendelkezik, vagyis az autóval kisgyerekes családok is bátran útra kelhetnek. Nekik lehet jó hír, hogy változott a csomagtér mérete is, hiszen a kifutó DB9 Volante által kínáltnál 20%-kal nagyobb hely áll rendelkezésre.
Az Aston Martin már mától fogadja a megrendeléseket a modellre, ugyanakkor a kiszállításra még várni kell, az ugyanis leghamarabb 2018 tavaszán kezdődhet el. Az ár 216.495 dollártól indul, vagyis mintegy 20 ezer dollárral kell többet fizetni érte, mint a kupéért.