Bár a Lamborghini egyáltalán nem SUV modelljeiről lett híres, a hamarosan érkező Urus kapcsán egyre több szó esik a múlt ikonjairól.

Az olasz gyártó gondolataiban már akkor megszületett egy SUV elkészítésének ötlete, amikor a szegmens még nem is igazán létezett, sokat pedig nem is gondolkodtak, hiszen már 1977-ben bemutatták első tanulmányukat, ami a Cheetah nevet viselte. Bár a projekt még nagyon gyerekcipőben járt, tökéletesen szemléltette a Lamborghini célját, amelynek középpontjában egy történelmi tett végrehajtása állt.

A tanulmány bemutatása után három évvel aztán a Cheetah projekt újra hallatott magáról, és elkészült az off-road specifikus LM-001 prototípus, ami a hátulra helyezett V8-as erőforrásának köszönhetően extrém környezet és terepviszonyok mellett is könnyedén elboldogult. A szegmens még új volt, ebből kifolyólag pedig számos akadály állt a modell előtt, amely prototípus mivolta miatt számos ponton gyengélkedett.

Lamborghini LM-002 and Cheetah

Ettől függetlenül az LM-001 az egész autóipar szempontjából meghatározó modellé vált, hiszen az erőteljes off-road modellek elkészítése hirtelen már nem is tűnt lehetetlen feladatnak számukra. Az Automobili Lamborghini pedig a kezdeti nehézségek ellenére sem adta fel, és néhány évvel később bemutatta az orrmotoros LMA-t, amelybe a Countach félelmetes hangot produkáló V12-es erőforrását építették. Amikor a Lamborghini LMA az 1982-es Genfi Autószalonon bemutatkozott, hirtelen az egész iparág rácsodálkozott.

Lamborghini LM-002 and Cheetah

Volt is mire, ugyanis az akkor leleplezett LMA alaposan átalakított változata az 1986-os Brüsszel Motor Show-n sorozatgyártott formában is bemutatkozott, és valami olyat nyújtott a piac számára, amiből addig egyértelműen hiány volt. Az LM-002 névre keresztelt modell 455 lóerő leadására képes V12-es erőforrással érkezett meg a piacra, amit ötfokozatú manuális váltóval egészített ki a gyártó. A Pirelli Scorpion abroncsok kifejezetten az autóhoz és a sivatagi környezethez készültek, az alacsony tömegközéppont miatt pedig az off-road élvezetekről sem kellett lemondaniuk a vásárlóknak, ugyanis a modell extrém terepviszonyok között is remek útfekvést produkált.

Lamborghini LM-002 and Cheetah

Bár az LM-002 csak az első lépéseket tette meg ebben a kategóriában, tévedés lenne azt gondolni, hogy minimálra vette a stílust a gyártó, hiszen kívülről nézve számos akkori Lamborghini modell ismertetőjegyeit magán viselte a modell, amely belül névhez méltó minőséget és fényűzést kínált a vásárlóknak. Volt bőrkárpit, hozzá passzoló színű szőnyegszett, kimagasló minőségű hangrendszer, nagy teljesítményű klíma és számos opcionális tétel, amik közt a páncélozott kivitel, a festett üveg és a televízió is megtalálható volt.

Az LM-002 korának kimagasló modellje volt, hiszen alig akadt a piacon rajta kívül olyan autó, amelynek végsebessége a 210 km/órát is meghaladta, és ha találtunk is ilyet, az biztosan nem az off-road/SUV kategóriában versenyzett. Megjelenése és teljesítménye miatt hamar az elit réteg kedvencévé vált, különösen az Egyesült Államokban, ahova 60 különleges, USA-specifikus modellt is kiszállított a gyártó. A gazdasági válság azonban 1992-ben 300 legyártott példány után véget vetett a szárnyalásnak, ám a hatévnyi gyártás így is elegendő volt ahhoz, hogy az LM-002 történelmet írjon.

 

Légy a részese valami nagy dolognak

Lamborghini LM-002 és Cheetah