Jó hírrel szolgálhat az Audi azok számára, akik versenycsapatot indítanának, ugyanis a néhány hónappal ezelőtt New Yorkban bemutatott R8 LMS GT4 rendelhetővé vált, aki pedig befizeti a 198 ezer eurós kezdőárat, már decemberben pályára viheti a modellt.
Az új versenyautó közvetlen leszármazottja a közutakra gyártott R8 V10 Coupénak, ez pedig olyannyira igaz, hogy a hivatalos közlés szerint az alkatrészek 60%-a is azonos maradt. Újabb közös pont a két modell között, hogy a GT4-et is ugyanabban a Böllinger Höfe üzemben gyártják majd, ahol a közúti modell is készül.
Teljesítmény tekintetében a V10-es szívómotor nagyjából 495 lóerővel tud kedveskedni, a váltásról 7-fokozatú duplakuplungos egység gondoskodik, a felfüggesztés és a fékrendszer pályától függően állítható, a kormányrendszer pedig a GT3-as változatból került átemelésre, tehát kijelenthető, hogy a maradék 40% komoly változtatásokat tartalmaz.
A módosítások itt persze nem értek véget, hiszen a felnik kifejezetten az LMS változathoz készülnek, van guminyomás-monitorozó rendszer és természetesen végletekig lecsupaszított utastér is, amely az összes előírásnak megfelelő biztonsági elemet felsorakoztatja. A modell ára viszonylag drágának nevezhető, még a belépőszintű GT-versenyzéshez képest is, ám a hírek szerint könnyedén felveszi majd a versenyt a hasonlóan felkészített riválisokkal, akik közt a BMW M4, a Mercedes-AMG GT, a Porsche Cayman és az Aston Martin Vantage is ott található.