A PSA Csoport néhány hónappal ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy egyetlen Opel dolgozónak sem kell féltenie az állását, azonban ezen kijelentést sokan már akkor is kétkedve fogadták, hiszen borítékolható volt, hogy előbb vagy utóbb az Opel modellek kulcsfontosságú elemeinek fejlesztését leállítja a vállalat.

Ez a pillanat úgy tűnik, most eljött, vagy, ha nem is jött még el teljesen, de már kezdenek megágyazni a döntésnek, ugyanis a PSA Csoport fejlesztési részlegének vezetője, Gilles Le Borgne a következőket nyilatkozta az Automobilewoche hasábjain: „Terveink szerint fokozatosan kezdjük majd el használni a PSA platformjait az Opel modelljeinél, azonban ez nem megy egyik napról a másikra, a teljes átállás akár éveket is igénybe vehet.”

A PSA platformok és erőforrások Opel modellekbe történő beépítése egyrészt jelentős költségmegtakarítást eredményez, másrészt pedig növelheti a vállalat működésének hatékonyságát is, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a kettős fejlesztés beszüntetése több ezer gyári munkást és fejlesztőt negatívan érinthet az Opelnél, hiszen ők jelen pillanatban olyan munkát végeznek, amire a jövőben már nem, vagy nem ekkora mértékben lesz szükség.

A kialakult helyzettel kapcsolatban az Automotive News Europe azt írja, információik szerint egyes Opel motorok fejlesztésének leállítására hamarosan megérkezhet a parancs. Az, hogy a PSA elképzelései miképp érintik majd az Opel főleg motorok és motorkomponensek gyártásával foglalkozó szentgotthárdi üzemét, egyelőre nem ismert.

 

Galéria: Carlos Tavares - PSA - Opel