A japánok hagyományos erődemonstrációja a Tokiói Autószalon, a szigetországi gyártók között mindig is presztízskérdés volt ki tudja a legerősebb, legújabb modelleket bemutatni hazai közönségük előtt. Mivel csak kétévente rendezik meg az eseményt, így mindig nagy tűzijáték várható a gyártóktól, amiből természetesen a Subaru sem szeretne kimaradni.

Ennek érdekében több érdekes modell leleplezését is a kiállításra időzítettek. Elhozzák a Toyotával együtt fejlesztett GT86/BRZ páros különleges STI Sport kiadását, a Viziv Performance tanulmányautójukat - ez az új WRX STI előfutárának tekinthető - emellett itt debütál az Impreza eddigi legdurvább változata is, melyet S208 jelzéssel illettek.

Két évvel ezelőtt már lelepleztek egy S207-es névre keresztelt limitált kiadást az Imprezából, azonban míg az szinte csak megnövelt teljesítményében és különleges kipufogórendszerében tért a szériamodelltől, most sokkal bátrabban nyúltak a mérnökök az alapkoncepcióhoz. Utódja, az új S208-as egyik legnagyobb különlegessége a teljes egészében szénszálból készült tető, mely egyszerre csökkenti az autó tömegét és viszi lejjebb tömegközéppontját is. Ennek köszönhetően még stabilabb lett a gyárilag is összkerékhajtású gép.

Subaru WRX STI S208

A Subaru és házi tuningrészlege, az STi szorosan együttműködve tervezték újra a futómű geometriáját, kategóriájában egyedülálló vezetési élményt ígérnek közös munkájuk eredményeként. Természetesen a motor teljesítményét is átdolgozták a különleges kiadáshoz méltóan, bár pontos adatokat még nem közöltek róla, a Subaru ígérete szerint ez lesz a valaha gyártott legerősebb Impreza, eddig a 323 lóerős S207-es elődje a csúcstartó, ennél biztosan erősebb lesz az újdonság.

Bár csak Japánban tervezik árusítani az S208-ast, a szigetországban sem egyszerű hozzájutni a 450 darabos limitált széria egy-egy példányához. A Subaru márkakereskedésekben előbb részt kell venni egy nyereményjátékban, amelyben a jelentkezők nevét regisztrálják, ami után egy későbbi sorsolás alapján választják majd ki a szerencsés nyerteseket.

 

Galéria: Subaru WRX STI S208