A rendszer az 5-ös sorozat hibrid változatában, az 530e iPerformance-ban debütál, alapját pedig a Formula E versenysorozatban biztonsági autó szerepet betöltő i8 fejlesztései adják. Úgy tudni, az 530e lítium-ion akkumulátorcsomagja az új technológiával már 3.5 óra alatt is feltölthető lesz, ami bő 1.5 órával rövidebb idő, mint amit az eddigi legjobb falra szerelhető töltő biztosítani tudott.
Akárcsak az i8 esetében, az 530e által használt vezeték nélküli töltő is a Qualcomm mágneses indukción alapuló technológiáját használja, a vezetőnek pedig semmi dolga nem lesz, mint a lefektetett töltőpad fölé hajtani, majd az autóról a gyújtást levenni. Amint ez megtörténik, a töltés automatikusan kezdetét veszi, annak érdekében pedig, hogy az autó és a töltőpad közötti kapcsolat a lehető legtökéletesebb legyen, a műszerfal kijelzőjén egy útmutató is látható lesz.
A BMW szerint az új technológia alkalmazása mellett több érvet is fel lehet sorakoztatni, hiszen amellett, hogy segítségével gyorsabbá válik a töltés, a használat módja is sokrétűbbé válik, hiszen a töltőpad gyakorlatilag bárhol elhelyezhető, legyen szó egy garázsról, vagy épp egy udvarról.
Bár a vezeték nélküli töltést egyelőre csak az 530e esetében erősítette meg a gyártó, jó eséllyel további hibrid modellek is megkapják, például az a frissített BMW i8, aminek érkezése a következő hónapokban várható.
Forrás: Autocar