A Porsche lerántotta a leplet legújabb büszkeségükről, ami ezúttal már a hibrid technológiát sem nélkülözi. Bár formáját tekintve talán jogosan illeszthetnénk a kombi jelzőt a modell mellé, a német gyártó hallani sem akar erről, számukra ugyanis csak és kizárólag a Sport Turismo utótag az elfogadható.

Nagyon persze ezen sem csodálkozhatunk, ugyanis a motorháztető alatt található ikerturbós, 4-literes V8-as blokk már önmagában is 550 lóerős teljesítménnyel bír, ami most ráadásul egy 14.1 kWh-s lítium-ion akkumulátorcsomagot és egy 136 lóerő leadására képes villanymotort magába foglaló plug-in hibrid hajtáslánccal is kiegészült. Mindennek köszönhetően a Panamera Turbo S E-Hybrid Sport Turismo összteljesítménye 680 lóerőben, csúcsnyomatéka pedig 850 Nm-ben lett meghatározva, ezen értékek mellé pedig tényleg jobban illik a Sport Turismo jelző.

2018 Porsche Panamera Turbo S E-Hybrid Sport Turismo

Az összkerékhajtásnak és a decens teljesítménynek köszönhetően a modell 3.4 másodperc alatt van százon, végsebessége 310 km/óra, de ami talán még ennél is fontosabb, hogy 100 kilométeres átlagfogyasztása 3 liter, károsanyag-kibocsátása pedig 69 g/km. A Sport Turismo 49 kilométert tisztán elektromos üzemmódban is megtehet, a kimerült akkumulátorcsomag újratöltése pedig a töltés módjától függően 2.4-6 órát vesz igénybe.

A 4+1-es üléskialakítással rendelkező modell praktikusság terén sem áll rosszul, alapból 425 literes csomagtérrel gazdálkodhatunk, ami a hátsó ülések lehajtása után 1295 literre is bővülhet, ami mindenképpen fontos szempont lehet a vásárláskor.

A Porsche Panamera Turbo S E-Hybrid Sport Turismo Németországban már rendelhető, ottani ára 188.592 eurótól, vagyis 58.6 millió forinttól indul.

 

 

Galéria: 2018 Porsche Panamera Turbo S E-Hybrid Sport Turismo