Közreműködő szerző: Ivkovič Péter

A 10 kilométer hosszú e-autópálya az első ilyen jellegű útszakasz lenne Németország területén. Üzembe helyezését 2018-ra tervezik, a várható költségek nagyságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A hibrid hajtású teherautók fogyasztását felére csökkentheti az új rendszer, melyet egyébként a tisztán elektromos járművek is igénybe vehetnék.


„A Siemens 2012-ben mutatta be egyedi, eHighway névre keresztelt újítását. Az új rendszer a szövetségi tulajdonban lévő A5-ös autópályán lesz üzembe helyezve és a frankfurti reptéren található átrakodóállomást fogja összekötni a Damstadt/Weiterstadt csomóponttal.

A forradalmi találmányt először tesztelik majd Németországban nyilvános úthálózat keretében, a Siemens a tervezésért és a megvalósításért felel majd, opcionálisan azonban a rendszer üzembentartójaként is tevékenykedhet. Az új rendszer az ELISA, azaz a „Villamosított, innovatív autópálya-teherforgalom” projekt keretében valósul meg a Szövetségi környezetvédelmi és nukleáris biztonság minisztériuma égisze alatt. A projektet a hesseni közlekedési infrastruktúrát is kezelő Hessen Mobile felügyeli majd.”

„Az eHighway kétszer hatékonyabb közlekedési mód a belső égésű motorokkal szemben, hiszen nemcsak az energiafogyasztást, de a lokális légszennyezést is jelentős mértékben csökkenti. A rendszer szívét a kamionok tetején elhelyezett intelligens pantográf képzi, mely hatékonyan együttműködik a jármű hibrid hajtásláncával. A felsővezetékből nyert áramnak köszönhetően a teherautók lokális károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedhetnek, a felső vezetékek nélküli útszakaszokon pedig önműködően a hibrid erőforrásra válthatnak.”


A Siemens és a Scania korábban egy 2 kilométer hosszú svédországi szakaszon demonstrálták az új technológia nyújtotta lehetőségeket, a kísérletet az alábbi videón tekinthetnek meg:

 

Forrás: InsideEVs; Borítókép: Siemens