A hivatásos drónpilóták három autón és 13, az XJL hátsó ajtajáról mintázott kapun is keresztülrepültek a drónokkal az Alexandra Palace-ban rendezett versenyen. A „Game of Drones -t„ egy új rendezvénysorozat ihlette, az Art of Performance Tour, mely világszerte lehetőséget nyújt a Jaguar termékeinek kipróbálására. A verseny lehetővé teszi, hogy a rajongók egy igazi macska egér harcban összemérjék tudásukat egy drónnal és egy Jaguarral a Smart Cone vezetési kurzuson. Az XJL 12.5 centivel nagyobb lábteret kínál a második sorban, mint a sima XJ, a drónok egészen 96 km/h-s sebességig gyorsultak fel a versenyen.

Brett Collis, győztes drónversenyző:

„ Évek óta versenyzem drónokkal, de ez volt az első ilyen rendezvényem. A kurzus kiváló teszt volt: az, hogy ilyen sebességgel tudtunk átmenni a kapukon, bizonyítja, milyen nagy teret nyújtanak a Jaguar XJL ajtói. Annak ellenére, hogy át kellett repülni a drónokkal az utastéren, ezt maximális sebességgel tudtunk megtenni, köszönhetően a nagy helynek.”

Ian Callum a Jaguar tervezési igazgatója:

„A kényelem és a minőség mindig is két alappillérje volt vállalatunknak, nincs ez másképp az XJL-nél sem. A hosszú tengelytáv lehetővé tette egy olyan hátsó utastér kialakítását, amire még nem volt példa. Nyilván nem drón-versenyzésre terveztük a modellt, de ez egy szórakoztató módja annak, hogy bemutassuk a tágas és kényelmes környezetet, amit kreáltunk.”

Galéria: Jaguar XJL Game of Drones