Az Automotive News ugyanis arról számolt be, hogy az olasz autógyártó egészen 2021-ig tolta el a márka csúcskategóriásnak szánt szedán modelljének bemutatását, ami az eredeti tervekhez képest nem kevesebb mint háromévnyi csúszást jelent.

A sokak által csak Alfettának hívott újdonság érkezése fontos szerepet játszott volna a márka bővítési terveiben, ám a most közölt csúszás aligha okoz nagy meglepetést bárkinek is, hiszen az Alfa Romeo és az FCA vezetője, Sergio Marchionne már kifejezetten rutinosnak számít abban, hogy túl sokat ígérjen, aztán alul teljesítsen.

Amennyiben az eredeti tervek nem változnak, a rejtélyes modell ugyanazt az RWB platformot használja majd, amit a Giulia és a Stelvio is megkapott, miközben a motorháztető alá is ismerős egységek kerülhetnek, köztük az a 2.9-literes ikerturbós V6-os, amit a Quadrifoglio változat is használ, és ami jelen pillanatban a legerősebb motor a márka kínálatában. A modellel kapcsolatos további hír és érdekesség, hogy vélhetően az Alfetta lesz az első olyan Alfa Romeo, amely már a teljesen megújított hibrid hajtáslánccal érkezik meg a piacra.

Egyelőre nem tudni, hogy a csúsztatást milyen okok indokolták, mindenesetre a modellnek már most sem lett volna könnyű dolga a piacon, hiszen ott olyan ellenfelek vártak rá, mint a Mercedes-Benz E-osztály, az Audi A6, a BMW 5-ös sorozat, vagy épp a Volvo S90.

Forrás: Automotive News

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!