Egy teljesen új ügyfélkört célozhatnának meg az RS modellek piacra dobásával, ám azok sorsa egyelőre még kérdéses.

A Clio RS és a Mégane RS vezetése sokak számára egyet jelent a felhőtlen szórakozással, és pontosan ez az érzés az, aminek megteremtése komoly problémákat okozhat a vállalat számára az SUV modellek esetében.

Ez persze nem jelenti azt, hogy el sem gondolkodnak rajta, hiszen a RenaultSport ügyvezetője, Patrice Ratti az Automarket.ro-nak nyilatkozva érdekes dolgokat mondott. Először is egy jó hírrel szolgált az ügyfeleknek, ugyanis közölte, hogy a jövő RS modelljei már biztosan valamilyen akkumulátortechnológiával érkeznek meg a piacra (pl. mild hibrid rendszer), amik a máskülönben kárba vesző kinetikus energia tárolásával és újbóli felhasználásával extra löketet adhatnak majd a belsőégésű motornak.

Renault Kadjar RS render

Mindezek mellett Ratti szót ejtett arról is, hogy az RS jelzés a jövőben akár a nagyobb, SUV modellekre is felkerülhet, ám ahhoz, hogy ez megtörténhessen, bizonyos feltételeknek teljesülniük kell.

„Gondolkodunk ezen a forgatókönyvön, de még semmi sem biztos. Ha belevágunk, akkor egy olyan autót kell megalkotnunk, amely ugyanazt a hamisítatlan RS vezetési élményt nyújtja majd, mint a már piacon lévő modelljeink. Egy SUV esetében ezt nem könnyű elérni, és habár még nem tettünk le róla, ha végül azt látjuk majd, hogy nem állnak össze a dolgok, akkor nem fogjuk erőltetni a projektet”, mondta a vezető.

Azt, hogy mely típusok kerülhetnének be az RS „családba”, egyelőre nem közölte Ratti, mindenesetre a Captur és a Kadjar alighanem jó eséllyel pályázna.

Forrás: Automarket.ro; Borítókép: X-Tomi Design

 

Légy a részese valami nagy dolognak