A Ferrari által gyártott modellek között is vannak olyanok, amikből a hagyományos, limitált kiadásoknál is kevesebb példány fut az utakon, mint például az alábbi gyöngyszem, ami Észak-Franciaországban tűnt fel.

Néha még az igazi Ferrari rajongók is elcsodálkoznak egy-egy modellen, hiszen olyan ritkán látják őket, hogy azok időnként már-már feledésbe is merülnek. Hasonló a helyzet az Észak-Franciaországban megrendezésre kerülő Chantilly Arts & Elegance elnevezésű eseményen felbukkant modellel is, ami a Tornado nevet viseli.

A modell a jól ismert Franco Sbarro alkotása, aki először a 2005-ös Genfi Autószalonon rántotta le a leplet kreálmányáról. A Tornado egy 1992-es Ferrari 456 GT alapjaira lett megépítve, és bár az 5.5-literes V12-es motor maradt, a 2+2-es elrendezést egy kétüléses, nyitott tetős utastér váltotta, aminek köszönhetően az egyedi készítésű klasszikus még exkluzívabb külsőt öltött magára.

Chantilly Arts & Elegance 2017

Az autó orrésze egyértelműen a Panoz prototípusát idézi, ám a csapott hátsó rész, a körbefutó szélvédő és a modell többi eleme az 50-es évek roadsterei előtt tiszteleg. 

Ha már szóba kerültek a roadsterek, érdemes megemlíteni, hogy az eseményen több díjat is kiosztottak, a Best of Show névre keresztelt díjat a háború utáni kategóriában például a 250 Testa Rossa vihette haza. A modell Phil Hill és Olivier Gendebien irányítása alatt 1958-ban a Le Mans-i 24 órás futamot is behúzta, így nem érdemtelenül ítélték oda neki a díjat. 

Chantilly Arts & Elegance 2017

A háború előtti kategóriában Robson Walton és Peter Mullin 1936-os Bugatti Atlantic típusú modellje győzedelmeskedett, míg a modern kor vívmányai közül a Renault Trezort és a Citroen CXperience-t díjazták, amik a végső szavazáson az Aston Martin Vanquish Zagato Volante, McLaren 720S és DS7 Crossback hármast múlták felül.

Forrás; Fotók: Chantilly Arts & Elegance

 

Légy a részese valami nagy dolognak

Chantilly Arts & Elegance 2017