Ezek közül a legfontosabb, hogy már nem csak egy koncepcióról beszélhetünk, hanem egy olyan teljesen elektromos-meghajtású teherautóról, amelyet sorozatgyártásba küld a vállalat. Első körben csak kis mennyiségben fogják készíteni, az európai, japán és amerikai ügyfelek egy része pedig már kiválasztásra is került.

Az Egyesült Államokban például három példány egyenesen a UPS-hez kerül, míg négy New York-i székhelyű nonprofit szervezetnek összesen nyolc modellt biztosít a gyártó, amely összesen 500-at készítene az eCanterből, aminek nagyobb volumenű gyártása 2019 után indulhatna be. A Daimler közleménye szerint a UPS is csak két évig lízingeli majd a Fuso eCantert, ugyanis a lízingidő lejártakor már a fejlettebb technológiák is elérhetők lesznek, amik adott esetben nagyobb hatótávolságot is ígérhetnek.

Fuso eCanter

És akkor el is érkeztünk a legérdekesebb részhez, ugyanis a 3.5 tonnás rakodókapacitással rendelkező Fuso eCanter mindössze 100 kilométer megtételére képes egyetlen töltéssel, ami bár nem hangzik soknak, városon belüli kiszállításra még így is optimális választás lehet. A hajtáslánc egyébként hat darab, egyenként 13.8 kWh-s kapacitással rendelkező nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátorcsomagból táplálkozik, amik teljes feltöltése normál hálózat mellett 7, gyorstöltőhálózat mellett pedig 1 órát vesz igénybe.

A Daimler számításai szerint a hagyományos dízelmotorral szerelt teherautókhoz képest a Fuso eCanter fenntartási költségei 10 ezer kilométerre vetítve 1000 euróval kedvezőbbek, vagyis választásuk hosszútávon mindenképpen kifizetődő lehet.

A hírek szerint különböző akkumulátorcsomagokkal is kérhető lesz a modell, ám mivel ezek kapacitása 42 és 84 kWh közé tehető, hatótávolság tekintetében egyelőre nagy ugrás nem várható.

Forrás: Daimler

 

 

Galéria: FUSO eCanter