Bárki, aki valaha autóvásárlásra adta a fejét, átmehetett az idegtépő várakozások időszakán, amik akár hónapokig, de minimum hetekig eltarthatnak. A Mercedes esetében ennek most vége lehet.

Attól a pillanattól, hogy megrendelte szíve választottját az ember, folyamatosan stresszel, és ez bizony sok fontos dologról elvonhatja a figyelmét, legyen az a család vagy a munkahely. Nyilvánvalóan optimális esetben az embernek nem kilenc hónapot kell várakoznia, mint egy újszülöttnél, ám az érzés mégis valami hasonló lehet. Életünk egy igen fontos új szereplőjét várjuk, ám míg a kisbabáknál ultrahangra járhatunk, ahol már betekintés nyerhetünk a piciről, addig egy autó esetében nincs lehetőségünk időközi szemrevételezésre, nem figyelhetjük, hogyan válik teljessé. Legalábbis eddig nem figyelhettük!

A Mercedes-Benz ugyanis német ügyfeleinek egy egészen remek lehetőséget kínál, melynek köszönhetően a vásárló a megrendeléstől kezdve nyomon követheti autójának útját az úgynevezett Joyful Anticipation program keretében. A szolgáltatás a Mercedes Me oldalon érhető el az ügyfelek számára, a program pedig három Mercedes gyárban fog működni - köztük nagy örömünkre a Kecskemétiben is - és tíz modellre terjesztik ki, melyek a CLS, a CLS Shooting Brake, az E és S-osztály, az A és B-osztály, a GLA, a CLA valamint a CLA Shooting Brake lesznek.

 

„A digitális fejlesztések nagyon fontos lépések a termelési stratégiánkban. Ezzel szeretnénk a hatékonyságunkat és a rugalmasságunkat növelni világszerte.”- mondta Markus Schäfer, a Mercedes-Benz gyártási és beszállító részlegének vezetője.

„Igyekszünk új szolgáltatásokkal vonzóbbá tenni ügyfeleink számára a vállalatot, ennek szerves része a most bevezetésre kerülő Joyful Anticipation program is, ugyanis a digitalizációs versenyfutásban mi sem szeretnénk lemaradni.”

Fontos megjegyezni, hogy ez nem egy élő webkamera, ami a gyártósor mellet van kihelyezve, hanem bizonyos lépéseket lehet vele megfigyelni. A cég egy szórakoztató videón mutatja be, hogyan mossák le az autót, továbbá meg lehet nézni az utolsó minőségellenőrzéseket és azok jóváhagyását is.

 

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Légy a részese valami nagy dolognak