A Lamborghini sem akart lemaradni a frankfurti felhajtásban, ezért bejelentették, hogy december 4-én leplezik le a világ első Super Sports Utility Vehicle-jét (SSUV), méghozzá Sant’Agata Bolognese-ben.

A Lamborghini nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a lehetetlen újfent lehetségessé válik, ez benne van a márka DNS-ében. Olyan történelmi példákat emlegetnek, mint a Miura, a Countach, vagy éppen az LM002. Idén év végén pedig bemutatják az autóipar első SSUV-ját, az Urust.

Stefano Domenicali, a márka vezére még tavasszal erősítette meg, hogy 650 lóerős lesz az Urusban alkalmazott, turbófeltöltéses V8-as erőforrás. 

Urus

Az Urus „kedvéért” egy új fényezőüzemet állítanak fel a területen, amire nem volt példa a márka 54 éves történelmében, ugyanis eddig külső beszállítókra hagyatkoztak. Az SUV indulóára valamivel 200 ezer euró alatt lesz, Amerikában 2018 harmadik negyedévétől lesz kapható.

Jövőre 1000 darab gyártását tervezik, majd 2019-től évente 3500 Urus gyártása a cél. A keret bővíthető, amennyiben az igény ezt diktálja, mondta Domenicali. Tavaly összesen közel 3500 autót gyártottak, ez mind kétüléses sportkocsi volt. Az Urust év végén leplezik le a gyárban, ahol a Huracan és az Aventador mellett fog készülni.

A projekt kapott egy mikrosite-ot is, amit ezen a linken lehet elérni.

Légy a részese valami nagy dolognak