A Mercedes-Benz frissített S-osztálya újabb családtaggal gazdagodott, ugyanis a Frankfurti Autószalonon bemutatkozott az S560e, a gyártó legújabb plug-in hibrid modellje.

A luxuskategóriás hibridben továbbra is a már jól ismert 367 lóerő leadására képes 3-literes V6-os erőforrás teljesít szolgálatot, annyi különbséggel, hogy ezúttal már egy 90 kW teljesítményű villanymotor is elhelyezésre került, amely 440 Nm-nyi nyomatékkal járul hozzá a vezetési élmény növeléséhez. A 0-100-as gyorsulás 5 másodpercet vesz igénybe, a végsebesség pedig 250 km/órában lett lekorlátozva. A két egység mellé egy 9G-TRONIC Plus típusú automata váltót társított a gyártó, a villanymotor pedig a kompakt méret megteremtése érdekében a nyomatékváltó és a tengelykapcsoló mellett került elhelyezésre.

A S560e padlólemezéhez egy 13.5 kWh-s akkucsomagot rögzítettek a tervezők, aminek köszönhetően a modell tisztán elektromos módban európai menetciklus szerint mérve akár 50 kilométert is megtehet. Az akkumulátorkapacitás növekedésének ellenére az egység mérete valójában csökkent az elődhöz képest, aminek a csomagtér látta hasznát, ugyanis annak űrtartalma 395 literről 410 literre növekedett. Az újdonság neve mellé azonban nem csak emiatt kerülhet ajánlott jelző, hanem a kedvező kombinált fogyasztás miatt is, ami a gyártó szerint 100 kilométeren mindössze 2.1 liter.

2018 Mercedes S560e
2018 Mercedes S560e
2018 Mercedes S560e
2018 Mercedes S560e

Annak érdekében, hogy ez a kedvező érték elérhető legyen, egy úgynevezett ECO Assist rendszer is utat talált magának az autóba, amely a forgalom folyamatos monitorozása mellett útvonalajánlatokat biztosít a vezetőnek, hogy annak a lehető legzökkenőmentesebb utazásban legyen része. A rendszer annyira fejlett, hogy a háttérben folyamatos szimulációkat végez, és közli a vezetővel, hogy mikor nyílik optimális lehetősége arra, hogy az autót vitorlázó üzemmódba „rakja”.

További érdekesség az S560e-vel kapcsolatban, hogy a modellt megvásárlók a Mercedes Me applikáció segítségével már azelőtt beállíthatják a klíma és a fűtés hőmérsékletét, hogy az autó közelébe érnének, így télen például a garázsba lépve már egy kellemes hőmérsékletű utastérben foglalhatnak majd helyet.

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Légy a részese valami nagy dolognak

2018 Mercedes S560e