A gyártó közleménye szerint az innovatív technológiákat felvonultató Symbioz nevű modell a 2030-as évekbe repít minket, elkészítésekor pedig külön ügyeltek arra, hogy az ügyfelek mobilitással és életstílussal kapcsolatos igényeinek, valamint az egyre nagyobb hangsúlyú környezeti fenntartásoknak is eleget tegyenek.

A Renault Symbioz név a szimbiózis szóból ered, ami az ősi görögök értelmezésében együttélést jelent. Az elnevezés pedig nem a véletlen műve, ugyanis a gyártó meglátása szerint a jövő járművei tökéletes összhangban élhetnek majd közvetlen környezetükkel.

Renault Symbioz Concept official image

Ennek szemléltetéseképp a teljesen elektromos-meghajtású autót egy házba is bevitték, ahol egyfajta kiegészítő szerep jut neki, hiszen a hatalmas üvegfelületeknek köszönhetően fotelként, vagy akár egy moduláris szobaként is használhatóvá válhat, más kérdés, hogy jellen pillanatban még nehezen elképzelhető az, hogy 2030-ban valaki a saját házában egy kényelmes ágy helyett az autót válassza alvása helyszínéül.

Az alacsony, lapos kialakítású tető, a korábban már említett nagy üvegfelület és a C-alakú fényszórók a tavaly bemutatott Trezor után egy újabb izgalmas Renault tanulmányt vetítenek elő, amely szerencsére nem csak megjelenésével hívja fel magára a figyelmet.

Renault Symbioz Concept official image

A hátul elhelyezett két villanymotor 500 kW-os teljesítmény és 660 Nm-es nyomaték előállítására képes, ami kevesebb mint hat másodperc alatti 0-100-as gyorsulást eredményez. A padlólemezhez rögzített 72 kWh-s akkumulátorcsomag autópályás körülmények között 500 kilométer megtételét teszi lehetővé, az egység vezeték nélkül is tölthető, a 80%-os szint pedig már 20 perc töltés után elérhető.

Az autó elég okos lett ahhoz, hogy a vezetési feladatokat átvegye a sofőrtől, a „Mind-off” mód aktiválása után a műszerfal vezérlőelemei automatikusan visszahúzódnak, az elforgatható ülések pedig lehetővé teszik, hogy az utasok menet közben szemtől-szembe kommunikáljanak egymással. A fedélzeti számítógép a számos szenzornak köszönhetően automatikusan felismeri az utasokat, és felajánlja nekik a korábban használt ülésbeállításokat és más személyes szolgáltatásokat.

Renault Symbioz Concept official image

Noha a Symbioz elkészítésekor soha nem játszott szerepet az, hogy egyszer majd sorozatgyártásba küldje a vállalat, a bemutatón a Renault ígéretet tett rá, hogy elkészít egy működőképes változatot, amelynek tesztelése még az idei évben megkezdődhet.

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Galéria: Renault Symbioz Tanulmány