Azok a vásárlók, akik egy olyan 911-es modell érkezésére vártak, amely a sportos teljesítmény mellett a luxusra is kellő mértékű hangsúlyt fektet, most fellélegezhetnek, hiszen a Touring Package (TP) piacra dobásával pontosan őket célozta meg a gyártó.

A Frankfurtban leleplezett 911 GT3 Touring Package szoros rokonságban áll a 911 R-rel, ám két nagyon fontos különbség is van köztük. Az egyik, hogy a TP csak és kizárólag manuális váltóval szerelve érkezik a piacra, a másik pedig, hogy esetében szó sincs limitált kiadásról, így nem csak 991 példány készül majd belőle, mint az R-változatból.

A Touring Package az alap GT3 szinte össze karosszérialemét megtartotta, kivéve a hátsó szárnyat, amelyből egy teljesen új típusút kapott. A talán már túlságosan is méretes egységet egy 911 Carrerán látotthoz hasonló aktív légterelő elem váltotta, amely azon túl, hogy elegánsabb megjelenést kölcsönöz az autónak, a hatékonyságra is kedvező hatással van.

Porsche 911 GT3 Touring Package official images

Ezt leszámítva csak apróbb eltéréseket fedezhetünk fel, olyanokat, mint például az ablakkeretnél, a fényszóróknál, a kipufogóvégeknél és a motorborításon elhelyezett GT 3 Touring embléma környékén megjelenő ezüst színű díszítőelemek, amik az opcionálisan elérhető Black Exterior Touring Package esetében feketében is pompázhatnak. Szintén nem elhanyagolható tény, hogy a fényszórók és a hátsó lámpák a TP modellnél már egy enyhe fokú sötétítést is kaptak.

Az utastérben ugyanakkor szinte minden változatlan maradt, az egyetlen jól észrevehető változás, hogy a kiterjedt Alcantara használat helyett a tervezők ezúttal már a finom hatású bőrkárpit alkalmazására támaszkodtak, ami az ülések közepén, a váltónál, a könyöktámasznál, a középkonzol egyes elemeinél és az ajtópanelnél is fel-felbukkan.

Porsche 911 GT3 Touring Package official images

Teljesítmény tekintetében sem történt komolyabb változás a normál GT3-hoz képest, hiszen a 4-literes hathengeres egység maradt. A teljesítmény továbbra is 500 lóerő, a maximális forgatónyomaték 460 Nm, a 0-100 gyorsulás 3.9 másodpercet vesz igénybe, a végsebesség pedig 316 km/óra, ami mintegy 4 km/órával gyengébb annál, mint amire a hatsebességes váltóval szerelt 911 GT3 képes.  

Noha a Porsche gyakran dönt úgy, hogy árat emel néhány módosítás elvégzése után, jelen esetben erről szó sincs, ugyanis a Touring Package ugyanúgy 143,600 euróba kerül Németországban, mint az alap GT3.

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Légy a részese valami nagy dolognak

Porsche 911 GT3 Touring Package