Az Euro 5-ös dízelmotoroknál merült fel a szabálytalan szoftver használata a cég leányvállalatainál, a Citroennél, a DS-nél és a Peugeot-nál, ám a PSA egyenlőre mindent tagad.

Közreműködő szerző: Szalagyi Áron

A francia Le Monde jelentése szerint legalább 1,9 millió autóról van szó, amikben a kérdéses, már jól ismert szoftver alkalmazásra került. Ha igaznak bizonyulnak az állítások, a PSA akár közel 5 milliárd eurós bírságra számíthat, ám ennek megállapítására csak egy hosszú, kiterjedt vizsgálódás végén kerülhet sor. Legutóbb a Volkswagen került hasonlóan kellemetlen helyzetbe, 2015-ben ugyancsak a károsanyag-kibocsájtást mérő eszközökkel történő visszaéléssel.

Az ügyet már az Európai Unió versenypolitikájával, fogyasztói ügyekkel és csalások megelőzésével foglalkozó főigazgatósága is vizsgálja, míg a PSA kijelentette, hogy addig nem tudnak az üggyel érdemben foglalkozni, amíg nem látták a szóban forgó jelentést.

„ A PSA mindig figyelembe vette az adott országok környezetvédelmi előírásait, és sosem szerelt olyan mérőberendezéseket a termékeibe, amik téves információkat szolgáltatnának az emissziós adatokról, vagy pusztán inaktívan lennének jelen az autókban” - áll a hivatalos nyilatkozatban.

„ A PSA az egyetlen gyártó, amely átlátható betekintést nyújtott az autók fogyasztására és szén-dioxid kibocsájtására vonatkozóan. Ez az intézkedés 2017 végén kiterjed majd a nitrogén-oxid kibocsájtásra is", írta a vállalat, amely közölte, hogy modelljeik 80%-ának mérési eredményi már most is elérhetőek az egyes márkák honlapjain. 

Forrás: Autocar

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Légy a részese valami nagy dolognak