Számos tesztelés közben készített és néhány idő előtt kiszivárgott fotó után a BMW végre hivatalosan is leleplezte a Concept X7 iPerformance névre keresztelt modellt, amelyet elsőként a Frankfurt Motor Show-n vehetnek majd szemügyre az érdeklődők. A SAV (Sports Activity Vehicle) kategóriába érkező X7 tanulmány csillogó külsővel, három üléssoros elrendezésű utastérrel és rengeteg üvegfelülettel igyekszik majd meghódítani a potenciális vásárlókat.

A Concept X7 bár első ránézésre semmihez sem hasonlítható, valójában több ismerős elemet is felvonultat, amik közül talán az orrészen elhelyezett masszív, vese alakú hűtőrácsok azok, amik először megragadják a tekintetet. Ha ez a méret miatt nem történne meg, a BMW gondoskodott róla, hogy semmiképpen se kerülje el a figyelmünk, ugyanis csillogó, krómozott fényezéssel látták azt el. A hatalmas hűtőrács két oldalán kissé furcsa látványt nyújtanak a keskeny fényszórók, ám az arányok szemléltetésének szempontjából kiváló ötlet az alkalmazásuk. Az orrész egyébként viszonylag egyszerű formákkal operál, és pontosan ez is volt a terv, ugyanis a modellen dolgozó tervezőcsapat alelnöke, Adrian van Hooydonk úgy nyilatkozott, hogy néhány határozott, extrém precízen meghúzott vonallal próbáltak meg egy fantasztikus megjelenéssel és komoly presztízzsel rendelkező modellt alkotni.

Ennek ellenére oldalról nézve igazából semmi különösről nem lehet beszámolni a modellel kapcsolatban, hacsak arról nem, hogy itt is számtalan krómozott elemmel találkozhatunk. Krómozott az első kerékév mögötti légkivezető nyílás, a visszapillantóborítás, a küszöbbetét, a kilincsek körüli terület és az ablakkeret is, ami átlagemberek számára már egy kicsit soknak tűnhet, ám nagyon jól tudjuk, hogy az X7 iPerformance nem az átlagemberek autója lesz.
A modell hátsó része méretéből fakadóan szintén erőt sugárzó lett, az pedig külön plusz pont, hogy a mérnökök és a tervezők ügyeltek az összhangra, ugyanis a teljes hátsó részen végigfutó LED világítással kiegészített vékony kialakítású hátsó lámpák remekül passzolnak az első fényszórókhoz, és ugyanez mondható el a hátsó kerékjárati ívek mögé elhelyezett légkivezető nyílások designbeli megoldásról is, amit az autó oldaláról emeltek át a tervezők.


Mindenképpen érdemes még megemlíteni, hogy a Concept X7 iPerformance felületének jelentős részét üvegborítás fedi, ami optikailag még tovább növeli a méretet és tágasabb érzetet nyújt az autóban ülőknek. A panorámatetőnek köszönhetően kivételesen sok természetes fény jut az autóba, az ott alkalmazott Y-formájú elválasztás és éjszakai világítás pedig design szempontjából ad egy plusz löketet az autónak.
Az utastérben egyébként egy három üléssoros elrendezéssel és hat üléssel találkozhatunk, melyek közül a BMW közleménye szerint négy teljesen egyedi kivitelezést kapott. A vezetőülés körüli kialakítás teljes mértékben a sofőr kényelmét hivatott szolgálni, többek között ezért került egymás mellé a műszercsoportnál és középkonzolnál elhelyezett két méretes, 12.3 colos kijelző is, hiszen így a szükséges információk a vezető látóterének közvetlen környezetében jeleníthetők meg.

Nem maradnak kijelző nélkül a második sorban helyet foglalók sem, ráadásul a BMW Connected rendszernek köszönhetően számos felhasználási terület áll rendelkezésre. Az okostelefonnal történő összekapcsolás után a mobilról megnyitott link akár az autó kijelzőjén is megjelenhet, de ugyanezt egy filmmel vagy egy zeneszámmal is eljátszhatjuk, amiket aztán a mellettünk helyet foglaló személy kijelzőjére is átküldhetünk. Bár a gyártó által kiadott közleményben nem szerepel, a közzétett fotón jól látszik, hogy az útvonal követésére, az időjárás monitorozására és az ülések optimális beállítására is lehetősége nyílik majd a hátul ülőknek.

Az iPerformance jelzés értelmében a X7 sorozatgyártott változata egy turbómotorral kiegészített plug-in hibrid hajtásláncot kaphat, ami egy ekkora méretű autónál optimális teljesítményt és hatékonyságot biztosíthat. A sorozatgyártott változat 2018-ban érkezik meg a piacra, a gyártást pedig a BMW Dél-Karolinában található spartanburgi üzemére bízzák. A pletykák szerint a vállalat egy elképesztő luxust nyújtó változat elkészítését is kilátásba helyezte, aminél a harmadik üléssor eltávolításával biztosítanának extra férőhelyet.
Forrás: BMW
További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!