A japán gyártó igyekezett odafigyelni minden olyan területre, amelynél az előd valamilyen mértékben hiányt szenvedett, ennek köszönhetően pedig ezúttal egy jól összerakott, az elvárásoknak megfelelő szintet hozó autóval lett dolgunk - az előzetes információk alapján.

A kompakt méretű modellről eddig mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy másolta volna a formatervet, más kérdés, hogy a kissé esetlen megjelenés nem mindenki tetszését nyerte el. Az új változat bemutatásával azonban ez most egészen biztosan megváltozik, ugyanis a Leaf sokkal modernebbnek tűnik. A szögletesebb vonalak mellett megérkezett a Nissanra jellemző V-alakú hűtőrács is, az összkép pedig már-már crossover hatást kelt. 4.48 méteres hosszúságával az új Leaf a Volkswagen Golf 4.26 méteres hosszúságát is felülmúlja, aminek köszönhetően a korábbinál praktikusabb is lett. Nagyobb lett a lábtér és a csomagtartó mérete is, amelynek űrtartalma 370 literről 435 literre növekedett (Golf: 380 liter).

Nagyobb hatótávolság

2018 Nissan Leaf

A jelenlegi Leaf 2010-ben érkezett meg a piacra, azóta pedig eltelt hét év, így nem csoda, hogy az elavulás jeleit kezdte mutatni. Érezte ezt a Nissan is, ezért 2016-ban elérhetővé tette a modell frissített, 30 kWh-s akkumulátorral szerelt változatát is, amelynek hatótávolsága már a 250 kilométert is elérte. A Leaf azonban a frissítés ellenére is jelentősen elmaradt riválisától, a Renault Zoétól, amelynek 40 kWh-s akkumulátora 400 kilométer megtételét teszi lehetővé. Most az új Leaf is hasonló kapacitású egységet kapott, ám az ennek köszönhető 378 kilométeres hatótávolság még így is elmarad a rivális által nyújtottól.

Nagyobb teljesítmény

Amíg a megtehető kilométerek számában némileg hátrányban van az újdonság, addig a villanymotor által biztosított erő tekintetében jelentősen felülmúlja a Zoét, amelynek 92 lóerős teljesítményével és 220 Nm-es nyomatékával szemben az új Leaf 150 lóerőt és 320 Nm-t vonultat fel. Ez egyébként nem csak a Zoé értékeihez képest remek, de az előd 109 lóerős teljesítményéhez képest is nagy előrelépés, noha a 144 km/órás végsebesség változatlan maradt. Gyorsulást érintő adatokat nem adott meg a gyártó, ám azt tudhatjuk, hogy három kilowattos töltőkapacitás mellett 16 órát igényel az akkumulátorcsomag feltöltése, míg hat kilowattos kapacitás mellett értelemszerűen ez az idő lefeleződik.

2018 Nissan Leaf

Félautomata képességek

A mai trendeknek és elvárásoknak megfelelően az új Leaf számos biztonsági fejlesztéssel és asszisztens rendszerrel is felvértezésre került. A teljesség igénye nélkül a vásárlók a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, az automata vészfékasszisztens, a holttérfigyelő és a keresztirányú forgalomfigyelő rendszer előnyit is élvezhetik. A legizgalmasabb újdonság azonban egyértelműen a ProPilot nevű félautomata vezetési rendszer, amelyet nagyjából egy éve mutatott be a vállalat, és amit azóta a Qashqai és X-Trail modellekben is használnak. A rendszer lényege, hogy autópályás környezetben, egy sávon belül a vezető beavatkozása nélkül tud az autó gyorsítani, fékezni és kormányozni. A technológia egy komplett kamerarendszeren alapul, amely a közelben lévő autók és az útburkolati jelek monitorozását végzi. Bekerült az autóba a ProPilot Park nevű fejlesztés is, ami a kormány, a váltó, a fék és a gyorsítópedàl automatikus vezérlésével állítja be az autót a kiszemelt parkolóhelyre.

2018 Nissan Leaf

Az elődhöz képest szintén újdonság az e-Pedál jelenléte. A technológia vezéréléséről egy kapcsoló gondoskodik, amit megnyomva a hagyományos gyorsítópedál e-Pedál módba vált, ami lehetővé teszi a vezető számára, hogy egyetlen pedál használatával gyorsítson, lassítson és megálljon. A gyártó elmondása szerint az e-Pedál technológia a világ első olyan „egypedálos” rendszere, amely megteremti a lehetőségét annak, hogy a vezetők bármilyen emelkedőn gond nélkül megállítsák az autót, majd ugyanabból a pozícióból késlekedés nélkül folytassák tovább útjukat. A Nissan közleménye szerint a vezetők szükségleteinek 90%-át lefedi az e-Pedál, az pedig, hogy a nagy forgalomban és a városi ingázás során nem kell folyton váltogatni a pedálokat, csak egyszerűbbé és izgalmasabbá teszi a vezetést. Természetesen ebben a módban a normál fékpedál is használható, ám optimális esetben már csak a vészfék szerep jut majd neki.

2018 Nissan Leaf

Az új Leaf értékesítését 2018 elején kezdi meg a gyártó, a viszonylag távoli időpont miatt pedig egyelőre nem tudni, hogy mennyit kell majd fizetni érte. A jelenlegi, 30 kWh-s akkumulátorcsomaggal szerelt modell a belépőszintet képviselő Visia felszereltségi szint mellett 2.1 millió forintos állami támogatással 7.8 millió forintért vásárolható meg, ennél pedig biztosan nem lesz olcsóbb az új változat, amiből egyébként 2018 végén egy még erősebb és még nagyobb hatótávolsággal rendelkező variáns is érkezik.

Forrás: Nissan

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Légy a részese valami nagy dolognak

2018 Nissan Leaf