Alapvetően egy hidrogénhajtású autóról van szó, amelybe egy kis pluszt is belecsempészett a gyártó.

A Mercedes még 2015 novemberében jelentette be, hogy szándékukban áll egy hidrogénhajtású, GLC F-Cell névre keresztelt modell megépítése, majd 2016 júniusában már annak prototípusa is megérkezett. Ma viszont már ott tartunk, hogy a néhány nap múlva kezdődő Frankfurt Motor Show-n a sorozatgyártott változat is debütál, igaz, előtte még a figyelemfelkeltő kampány utolsó elemét is ellövi a gyártó, és megmutatja, hogyan zajlik a modell megbízhatóságának tesztelése.

A technikai részletekről ezúttal sem hullt le a lepel, így egy keveset még várnunk kell, amíg minden fontos információra fény derül, ugyanakkor úgy tudni, kiépítés tekintetében nagyon hasonló technológiával lesz dolgunk, mint a korábban már említett prototípusnál. Amennyiben így lesz, úgy két, egyenként 4 kilogrammot nyomó karbonszálas hidrogéntartály kerül majd rögzítésre az autó padlólemezéhez. A Mercedes úgy számol, hogy ezek újratöltése nagyjából három percet vesz igénybe, tehát alig tart majd tovább, mint egy hagyományos hajtáslánccal rendelkező autó megtankolása.

2018 Mercedes GLC F-Cell preview

Ami viszont igazán megkülönböztetheti a GLC F-Cell sorozatgyártott változatát a többi piacon lévő üzemanyagcellás autótól, az egyértelműen a modell hátsó részében elhelyezett lítium-ion akkumulátor, ami 9 kWh-s kapacitásával lehetővé teszi, hogy az autó 50 kilométert tisztán elektromos módban is megtehessen. A teljesen feltöltött akkumulátorral és hidrogéntartályokkal a GLC F-Cell akár 500 kilométert is megtehet, ám mivel a távolság NEDC ciklus szerint lett számolva, a valóságban ennél azért valamivel rövidebb hatótávval kell számolni.

A prototípus egy évvel ezelőtti bemutatóján a márka vezetői azt ígérték, hogy a sorozatgyártott változat értékesítése Németországban, Japánban és az Egyesült Államokban még az idei év vége előtt megkezdődőik, míg az Egyesült Királyságban élőknek 2018-ig kell várniuk az érkezésére. Az ár egyelőre rejtély, ám a Mercedes korábban úgy nyilatkozott, hogy a GLC F-Cell a vásárlók számára elfogadható árcédulával kerül majd a kereskedésekbe.

Forrás: Mercedes-Benz

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Légy a részese valami nagy dolognak

2018 Mercedes GLC F-Cell Teaser