A maranellói márka alig több mint 1200 darab Ferrari 365 GTB/4 „Daytona” verziót gyártott 1969-1973 között. Ebből csupán 5 darab versenyautó készült könnyűfém kasztnival, melyek a 24 órás Daytona-i futamok állandó dobogósai voltak, ugyanakkor a Ferrari az alu köntösbe öltöztetett Daytona-sorozatából egy utcai kivitelt is készített, melynek létezését eddig homály fedte.

Közreműködő szerző: Horváth Miklós

Az unikális autó, melynek tulajdonjogát egyetlen gyűjtő sem birtokolja, a versenyben résztvevő társainak minden ismertetőjegyét büszkén viseli, azonban a forszírozott tempójú kanyarok kimaradtak a képen látható verda életéből, ennek köszönheti négy évtized után is figyelemre méltó, restaurálatlan állapotát. Az autó felújítás nélküli státusza és a tárolás helyének hosszú ideje változatlan mivolta azonnal szembetűnik a szakértő szemnek, csakúgy, mint a benne rejlő határtalan lehetőségek.

A Daytona-i modellek számozási rendjében a pajtában tárolt verda nagy valószínűséggel a harmincadik a sorban, az 12653-as jelzés mellett egy 32-es számot hordozó Scaglietti plakett is megtalálható az autón. A 12547-es alvázszám a Le Mans-i 24 órás versenyre akkreditált Luigi Chinettié volt, a szóban forgó különlegesség az egyetlen standard specifikációjú Daytona modell. Az alumínium elemek 1969-ben kerültek fel a szóban forgó járműre, ezen felül a fényszóró borítása és az elektromos ablakok az üvegnél könnyebb plexiből készültek, a külső alu idomok Rosso Chiaro színűek, a belteret pedig a fekete bőrborítás uralja.

1969 Ferrari Daytona Alloy

1969 szeptemberében került az autó a bolognai Motor S.p.A di Carla Allegretti kereskedéshez eladásra, és még ebben a hónapban le is csapott rá az olasz Autosprint magazin alapítója, Luciano Conti. Egy évvel később Conti úr cége eladta a Ferrarit a veronai illetőségű Guido Marannak, aki egy hónappal később továbbadott rajta, az egyedi autó új tulajdonosa 1970 októberétől a ravennai Carlo Ferruzzi lett. 1971 júliusában törölték az olaszok regisztrációját a Daytona-i versenyekről, ennek következménye egy japán kereskedéshez importálás volt három hónappal később. A 12653-as alvázszám legközelebb 1972 januárjában jelent meg egy japán rajongói magazin, a Car Graphic oldalán. Három évvel később a Berlinettát egy gifui lakos (Goro Guwa), 1979 áprilisában pedig Nagoya városába vándorolt a különleges portéka. Majdnem egy évvel később Makoto Takai vásárolta meg és rejtette el közel 40 évre a 365 GTB-t.

1969 Ferrari Daytona Alloy

A gyűjtők közül csak néhányan, az átlag Ferrari rajongók közül pedig szinte senkinek nem volt tudomása az egyetlen utcai kivitelű GTB/4 Daytona létezéséről, így bárki is szerette volna megszerezni, nem tudta hol és kinek kell ajánlatott tenni egészen mostanáig. A különleges Berlinetta éppen új tulajdonosát várja 36.390 km-es futásteljesítménnyel. A jelenleg „pajtában fellelt állapotú” autót 2017 júniusában egy Marcell Massini nevű szakértő megvizsgálta és megerősítette, hogy a fődarabokba ütött számok egyeznek a gyártási feljegyzésekben szereplő adatokkal. Massini azt is elmondta, hogy a számos japán tulajdonos által alkalmazott kozmetikai módosítások ellenére is a 12653-as alvázszámú modell változatlanul egy autentikus oldtimer különlegesség. „A beltér kiemelten lenyűgöző eredetiséget mutat, az ajtó panelek, a napellenzők, a belső visszapillantó és az ülések, valamint a kárpitozás, a váltó szoknya és váltógomb is jó állapotnak örvend” – foglalta össze a szakértő az állapotfelmérést. Massini említést tett az alumínium panelekről is, melyek mindegyikének Scaglietti üzemből való származása jól látható, ezen felül a szemrevételezés során kiderült, hogy az eredeti pótkerék lapul a csomagtartóban, melyet soha nem használtak. A szakérő említést tett arról is, hogy az autó első tulajdonosa, Luciano Conti és Enzo Ferrari jóbarátok voltak.

Az autót értékesítésére szeptember 9-én, az RM Sotheby’s árverésén kerül sor, a kért ár pedig 1.4-1.7 millió euró körül alakul.

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Légy a részese valami nagy dolognak

1969 Ferrari Daytona Árverés