A David Alcraft üzletember tulajdonában álló brit Alcraft Motor Company gondozásában készült el a modell, amelynek fejlesztésében számos korábbi Morgan, Toyota, Daewoo és Michelin vezető is részt vett, akárcsak a Delta Motorsport, amely az elektromos hajtáslánccal és akkumulátorrendszerekkel kapcsolatos szakértelmet szolgáltatta.

Az Alcraft már 2019-ben szeretné utakon látni a GT-t, ahhoz pedig, hogy ez megvalósulhasson, közösségi finanszírozási kampányt indítottak, és remélik, sok olyan adakozó lesz, aki szívesen vesz részt egy új autó fejlesztésében és egy új brit márka népszerűsítésében.

Az érdeklődő személyek 10 és 25.000 font közötti összeggel járulhatnak hozzá az autó elkészítéséhez, ám ők maguk sem maradnak üres kézzel, ugyanis a felajánlott összegtől függően VIP napokat kaphatnak Silverstone-ban, plusz vezethetik a GT kiadás előtt álló, prototípus változatát is. Mindezt persze a 25 ezer fontos felajánlás ellenében, azoknak ugyanis, akik ennél kevesebbet adnak, be kell érniük a Cyclotricity által gyártott elektromos kerékpárokkal és a Matthew Humphries Design által készített karórákkal.

Alcraft GT

„Egy olyan brit autóipari céget szeretnénk létrehozni, amely egyszerre ötvözi a hagyományokat és a csúcstechnológiát az egyre inkább feltörekvő elektromos autók piacán”, nyilatkozta David Alcraft. „A nagyszerű design, a kimagasló dinamika és az elektromos-meghajtás kombinációjával egy olyan autót szeretnénk nyújtani, amely nemcsak teljesítménye, de használhatósága miatt is figyelmet érdemel.”

Jelen pillanatban annyit lehet tudni a GT specifikációjáról, hogy egy shooting brake kialakítású 2+2 üléses autó lenne, ami 500 literes csomagtérrel, három villanymotorral, négykerék-hajtással, 600 lóerős teljesítménnyel, 1139 Nm-es nyomatékkal és 3.5 másodperc alatti 0-100-as gyorsulással érkezne meg a piacra.

A vállalat közlése szerint az Alcraft GT az első és hátsó ülések között T-formában elhelyezett akkumulátorcsomagnak köszönhetően egyetlen töltéssel akár 300 mérföldet, vagyis 483 kilométert is elmehet.

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Galéria: Alcraft GT