A kínai Vuhanban telepítették először a rendszert, amitől azt várják, hogy fizikai akadályt jelent majd a gyakran piros lámpa mellett is áthaladó embertömegnek.

Vuhan egyik forgalmas csomópontjában került kiépítésre a rendszer még februárban, a célja pedig egyértelműen az, hogy megakadályozza a türelmetlen emberek piros lámpán történő áthaladását.

Megvalósítás tekintetében nem mondhatnánk, hogy túl sokat gondolkoztak az ötleten, ugyanis a működési elv meglehetősen egyszerű. A zebra mindkét oldalán kék-két oszlop emelkedik ki a földből, amik közé vörös színű kötelet vagy valamilyen szalagot erősítettek a tervezők. Amikor a lámpa zöld, a kötél magasan van, tehát átkelhetnek alatta, amikor pedig piros, a kötél leereszkedik, megakadályozva ezzel az áthaladást. Mármint elvileg, ugyanis még mindig vannak olyanok, akik a kijelzőn közölt figyelmeztetés és a piros jelzés ellenére a kötél alatt átbújva igyekeznek átkelni a zebrán.

 

A kínai Xinhua hírügynökségnek nyilatkozó Lui Ping, aki a kérdéses városrész egyik közlekedési rendőre elmondta, az emberek 90%-a általában betartja a szabályokat, a rendszer telepítése óta pedig számuk 5%-kal emelkedett.

Mivel kínai léptékben mérve a maradék öt százalék is rengeteg embert jelent, teljes sikernek nem nevezhető a fejlesztés, ám legalább történt némi előrelépés.

Forrás: Xinhua; Borítókép: Chinanews

 

Légy a részese valami nagy dolognak