Az SUV modellek sajátossága, hogy egy-egy típust nem lehet drasztikusan átalakítani, főleg akkor nem, ha a gyártó értékesítési számai alapján a korábbi változatokat mindennél jobban kedvelték a vásárlók. A Cayenne esetében pedig éppen ez a helyzet, így aligha lepődött meg bárki is, amikor a 2019-es modellévre készített autónál a tervezők leginkább csak a részletekre koncentráltak. De nézzük is rögtön, mi az, ami változott.

Orrész

2018 Porsche Cayenne vs 2014 Porsche Cayenne
2018 Porsche Cayenne vs 2014 Porsche Cayenne

Az autó orrésze többé-kevésbé hasonlít arra, amit a kifutó modellnél is megfigyelhetünk, ám, ha alaposabban szemügyre vesszük, akkor láthatjuk, hogy a 2019-es változat egy fokkal egységesebb és szembetűnőbb lett, mint elődje. A hűtőrács három vízszintes lamellából álló kialakításán nem változtattak, viszont sokkal jobban összekapcsolták őket az oldalsó légbeömlőkkel, ami egy fokkal komorabb megjelenést kölcsönöz a modellnek. A Porsche kitisztította a lökhárító alsó részét is, és bár a fényszórók formája gyakorlatilag maradt a régi, a tervezők új grafikával látták el. A gyártó közlése szerint a LED alapfelszereltségként jár az ügyfeleknek, akik természetesen dönthetnek úgy, hogy szintet lépnek, és a Porsche Dynamic Light System (PDLS) vagy a LED-Matrix fényszórók mellett teszik le voksaikat. Nem szabad megfeledkezni a motorháztetőről sem, hiszen annak formája is változott, a törések már közvetlenük a hűtőrács felső részétől indulnak, az összkép pedig mindenképpen erőt sugároz.

Hátsó rész

2018 Porsche Cayenne vs 2014 Porsche Cayenne
2018 Porsche Cayenne vs 2014 Porsche Cayenne

Vizuális szempontból nézve talán itt történt a legszembetűnőbb változás, ugyanis a hagyományos hátsó lámpákat modernebb, keskesny kialakítású egységek váltották, amiket immár egy fénycsík kapcsol össze egymással. A látvány a 911-re és a Panamerára emlékeztet minket, de nincs ebben semmi meglepő, hiszen a mérnökök célja is nyilván ez volt. A hátsó lökhárítón is finomított a gyártó, hiszen annak ívelt vonalait kiegyenesítették, miközben a kipufogóvégeket is lejjebb helyezték. A tetőhöz rögzített kisméretű hátsó spoiler továbbra is az autó részét képezi, noha annak formáján is alakítottak, ám összességében egy letisztult, fenyegető külsőt kaptunk, aminek vélhetően örülnek majd a potenciális vásárlók.

Utastér

2018 Porsche Cayenne vs 2014 Porsche Cayenne
2018 Porsche Cayenne vs 2014 Porsche Cayenne

A Porsche nem hagyhatta figyelmen kívül az utastérre vonatkozó mai trendeket sem, ezért áttervezett műszerfallal mutatta be a 2019-es Cayenne-t, amely belülről nézve már sokkal jobban hasonlít egy Panamerára, mint az elődre. A középkonzol nyomógombjainak tömkelege eltűnt, helyüket kapacitív egységek vették át, amik alaposan leegyszerűsítették a felületet. Változott a középkonzolnál elhelyezett szellőzők kialakítása is, és bekerült az autóba egy, a korábbinál jóval nagyobb, 12.3 colos infotainment kijelző is annak érdekében, hogy a szükséges információk a lehető legnagyobb felületen, könnyen olvasható módon jelenjenek meg a vezető előtt. Összességében elmondható, hogy az utastér színvonala a változtatásoknak köszönhetően hozza azt a szintet, amit ebben a szegmensben ma elvárnak a vásárlók, így ezen a területen biztosan nem kerül majd hátrányba riválisaival szemben a modell.

Kapcsolódó tartalom:

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!