Mindenki arra számított, hogy a BMW maximum egy-két nappal a Frankfurt Motor Show nyitánya előtt mutatja majd be i3 modelljének frissített változatát, ám a bajor gyártó úgy döntött, nem várnak addig, és már most leleplezik az i3-at és annak legújabb társát.
Bár az elektromos autók esetében elsősorban a hatékonyság az, ami a főszerepet játssza, a Tesla és a Formula E már megmutatta, hogy igenis teljesítmény terén is bőven rejlik potenciál az ilyen járművekben. A BMW ezt a teljesítményt eddig csak az i8 segítségével szemléltette, mostantól azonban újabb modell is rendelkezésre áll, hiszen megérkezett az i3s.

A frissített i3 közepesnek nevezhető átalakításon ment keresztül, hiszen az A-oszlop és a tetővonal immár fényes feketében pompázik, és tökéletes összhangban van az autó más díszítőelemeivel. Az áttervezett első és hátsó lökhárítók szélesebb látszatot keltenek, a LED nappali menetfény és fényszóró páros pedig az alapfelszereltség része lett. Hátul vízszintes elrendezésű krómcsík fut végig az autón, az emblémák pedig az optikai szélesítés kedvéért teljesen a szélső pozíciókra kerültek. Az i3 két új metálfényezést is kínál a vásárlóknak, amik a Melbourne Red és Imperial Blue fantázianaveket viselik.
Az utastér többnyire változatlan maradt, a tervezők továbbra is fenntartható anyagokat használtak. A Giga World felszereltségi szint mellett például olajfalevél-kivonattal cserzett bőrkárpittal és gyapjúszövet ülőfelülettel találkozhatnak a vásárlók. Az új i3 megkapta a BMW iDrive felhasználói felület legújabb változatát, a 10 hüvelykes érintőképernyő nagyobb felbontású lett, a hangfelismerő rendszer pedig már a felhőalapú beszédfelismerést is támogatja.

További újdonságot jelent a 2018-as modellévre készített i3-mal kapcsolatban, hogy bemutatásra került egy sportváltozat is, amely az i3s nevet kapta. Utóbbi teljesítménye 170 lóerőről 184 lóerőre nőtt, a csúcsnyomaték pedig 250 Nm-ről 270 Nm-re változott. Hatalmas előrelépésről tehát nem beszélhetünk, ám további változások is történtek, hiszen a nyomtáv 4 centiméterrel szélesebb, a hasmagasság pedig 1 centiméterrel alacsonyabb lett. Az i3s alá bekerült egy sportos felfüggesztés is, amely egyedi készítésű rugókkal és lengéscsillapítókkal operál. A gördülékenységről 20-colos felnik gondoskodnak, amik 1.25 cm-rel szélesebbek lettek.

Természetesen bekerült az autóba egy Sport nevet viselő vezetési mód is, amelynek aktiválása után precízebb kormányzással és élesebb gyorsulással szembesülhetnek a vezetők. A 0-100-as gyorsulás 6.9 másodpercig tart, ami 0.4 másodperces előrelépést jelent, de nőtt a csúcssebesség is, 150 km/óra helyett immár 160 km/óra lett a határ.
Az új i3 és i3s modellek a szeptemberben kezdődő Frankfurt Motor Show-n már személyesen is megtekinthetők lesznek, árukról azonban csak az értékesítés megkezdése előtt nyilatkozik majd a vállalat.
Az új BMW i3 és BMW i3s modellpáros opcionálisan elérhető extrafelszereltségei közé a 28 kW / 38 lóerő maximális teljesítményű hatótávolság-növelő benzinmotor (REX – Range Extender) is felkerül. A nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátor alacsony töltöttsége esetén a kéthengeres erőforrás a modell működéséhez szükséges energia előállításáért felelő generátor meghajtását végzi, miközben állandó szinten tartja az akkumulátor töltöttségét. A 9 liter térfogatú üzemanyagtartálynak köszönhetően hétköznapi használat esetén mindez körülbelül 150 kilométerrel nyújtja meg a modellpáros hatótávolságát, amely így átlagos 180 kilométerről mintegy 330 kilométerre nő - a BMW saját mérése szerint.

A hatótávolság-növelő benzinmotorral felszerelt új BMW i3 tisztán elektromos meghajtású, zéró emissziójú hatótávolsága a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus (NEDC) tesztkörének, valamint a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP) mérései szerint 225 – 235 kilométer*, illetve 190 – 200 kilométer**. Az új BMW i3s modell esetében mindez 220 kilométerre* (NEDC), valamint 185 – 195 kilométerre** (WLTP) mérséklődik.
Az új BMW i3s a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus tesztkörének, valamint a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP) mérései szerint egyetlen feltöltéssel 280 kilométer*, illetve 235 – 245 kilométer**, hétköznapi használat során azonban minimum 200 kilométer*** megtételére képes.
* Az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási, illetve hatótávolságra vonatkozó értékeket a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus (NEDC – New European Driving Cycle) tesztkörének mérései szerint számolták ki, az adatok a gumiabroncs-típusoktól is függnek.
** A hatótávolságra vonatkozó értékeket a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint számolták ki, az adatok a gumiabroncs-típusoktól és a felszereltségi szintektől is függnek.
*** A hatótávolságra vonatkozó értékek a BMW saját mérési eredményei. Az adatokat nagyvárosi forgalomban, hétköznapi használat mellett, 20° Celsius fok külső hőmérsékletben, működő fűtő-/hűtőberendezéssel, előmelegített hajtáslánccal, COMFORT vezetési üzemmódban mérték. Az értékeket számos tényező befolyásolja, különös tekintettel a vezetési stílusra, az útvonal sajátosságaira, a külső hőmérsékletre és az előmelegítés feltételeire.
További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!