Amikor egy parkolóról, egy tapasztalatlan vezetőről, egy kölcsönzött McLaren 650S-ről, egy fáról és a Launch Control rendszerről ugyanabban a cikkben kell beszámolni, már mindenki sejtheti, hogy nem egy örömteli történet következik.

Vannak olyan emberek, akik lazán megengedhetik maguknak, hogy egy McLaren 650S szintű sportautót kölcsönözzenek ki egy napra, egy hétre, egy hónapra, vagy még hosszabb időre is, amivel természetesen semmi gond nincs. A probléma ott kezdődőik, amikor valaki úgy kölcsönöz ki egy ilyen modellt, hogy közben nincs tisztában annak képességeivel, miközben saját vezetési szintjét is alaposan túlértékeli.

Ilyenkor szokott bekövetkezni az, ami jelen esetben is, vagyis, hogy az illető az autóba beülve hirtelen nagynak képzeli magát, és azt érzi, ő mindenre képes lehet, holott ez valójában messze nem igaz.

 

Ha igaz lenne, akkor vélhetően az autóval kapcsolatban is lenne némi ismerete, ennek fényében pedig biztosan nem egy parkolóban próbálta volna ki a több mint 640 lóerős sportautó Launch Control rendszerét. Hősünk azonban ezt megtette, aminek az lett a vége, hogy pillanatokon belül elvesztette az autó fölötti irányítást, majd egy fának csapódott. Az ütközés erejét jól jelzi, hogy a McLaren eleje alaposan felgyűrődött és a légzsákok is kinyíltak, az pedig kisebb csoda, hogy a szélvédő látszólag érintetlen maradt.

Mivel a sérülések kizárólag az autó orrészénél keletkeztek, ha a McLaren által használt karbon vázszerkezet nem sérült, az 650S Spider vélhetően javítható lesz.

Csatlakozz a Motor1.com hazai csapatához!

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Légy a részese valami nagy dolognak